A spiritizmus közeledés Istenhez

A spiritizmus arra tanít bennünket, hogy mikor az Isten minket, mint tiszta szellemeket megteremtett, akkor hármas adományt kaptunk Tőle: szabad akaratot, értelmet és szeretetet. Amikor gőgünkben Tőle eltávoztunk, elbuktunk és a sokszoros bukásunkban ide kerültünk a Földre, akkor az Isten hármas adományából csak az akaratunk maradt meg a teljes erejében, mert a szeretetet elfojtotta a gőg és gyűlölet, és az értelmet elfátyolozta az anyag. A szeretetből nem maradt más, csak a fajfenntartási ösztön, és az értelemből csak a létfenntartási ösztön.

A bukásában egyre süllyedő emberiségnek nevezett szellemcsoportot tehát az Isten legutoljára ezen a Földön tartóztatta fel az ő süllyedésében és itt ezen a Földön is újból csak azt kívánja tékozló szellemgyermekeitől, hogy térjenek vissza Hozzá! Miféle eszközök állnak az ember rendelkezésére az Istenhez visszavezető úton? A megmaradt szabad akarat, az elfátyolozott értelem és a lefokozott szeretet!

Tulajdonképpen tehát a mi legfőbb kincsünk, a mi szabad akaratunk! Mert evvel visszaszerezhetünk mindent, amit elvesztettünk. Szabad akarattal visszaszerezhetjük az értelmet, és a szeretetet a maga eredeti világosságában és tisztaságában. De nemcsak hogy visszaszerezhetjük, hanem vissza is kell szereznünk! Ez az egyedüli célja a földi tartózkodásnak és minden további bolygón való tartózkodásnak a hat világfokozaton át egész az isteni központig, az eredeti születési helyünkig.

Amint a világtörténelem mutatja, az őskortól kezdve a mai napig, az ember teljesíti is a rendeltetését, vagyis szabad akaratával fejleszti az értelmét és szeretetét és így közeledik az Istenhez, a tökéletes értelemhez, a tökéletes szeretethez.

Tudományos megállapítások szerint az ember már két millió éve lakik itt a Földön. Häckelnek a tanítványa Dubois ugyanis a Jáva szigeteken végzett ásatásoknál a jégkorszakbeli kétmillió éves rétegekben fedezte fel az első ember nyomait a Földön. Két millió év előttünk rengeteg idő és dacára a két évmilliós múltúnknak, hol állunk mi? Mennyire tudtuk kifejleszteni a mi értelmünket és szeretetünket? Mennyire tudtunk közeledni az Istenhez, a tökéletes értelemhez és szeretethez? Nagyon kevéssel! Kétségbeejtően kevéssel! Mert amiképp mi a kétmillió év előtti őseink csontjainál ott találtuk a támadó és védekező szerszámokat, akképp a mi csontjainknál is mindenütt megtalálhatók lennének a támadó és védekező szerszámok, gyilkoló fegyverek, ha valaki az elmúlt világháború harcterein végezne ásatásokat.

Miért ilyen lassú a közeledés Istenhez, a tökéletes értelemhez és szeretethez? Mert még mindig működik bennünk a mi legborzasztóbb ellenségünk, a gőg! A mi gőgünk az, amely kényszert gyakorol a szabad akaratra, bűnös irányba fejleszti az értelmet és nem engedi fejlődni a szeretetet. A gőg akadályoz bennünket az Istenhez vezető, közeledő úton, és mi a gőgünkkel akadályozzuk egymást az Istenhez vezető úton való haladásban. Ezt mondják nekünk a szellemek a spiritizmusban.

Csak az én gőgömben akarhatom én ráerőszakolni testvéremre az én véleményemet, vélt igazságomat! Gőgömben akarhatom én, hogy ő éppen úgy közeledjen az Istenhez, mint én, hogy ő éppen úgy gondolkozzék az Istenről, mint én, hogy ő éppen úgy imádkozzék és abban a templomban, gyülekezetben imádkozzék, ahol én és éppen azokat a külsőségeket, ceremóniákat, dogmákat használja, mint én. És ha a testvérem mégis élni akar az ő szabadságával éppen úgy, mint én, akkor én gőgömben gyűlölöm, üldözöm, tönkreteszem, és ha vele szemben nem tudok kényszert, durva erőszakot alkalmazni, akkor elfordulok tőle. Ez a gőgnek az egyik munkája, hogy az ember az ő igazságát rá akarja erőszakolni másra minden eszközzel. Megköti a lelkek szabadságát azért, hogy azok ne fejlődjenek magasabbra, mint ő. Megakadályozza az igazság leáradását! Ezt teszi először a gőg!

A gőgös ember nem akar feleszmélni arra az igazságra, hogy az Istenhez vezető utak sokfélesége éppen onnan van, mert az Isten teljesen szabad akaratot adott az embernek, hogy az igyekezzen azon az úton visszatérni, közeledni Feléje, amelyik a lelkének és értelmének a legjobban megfelel, amely lelkét boldoggá teszi, és az értelmét kielégíti. Mert csak az lehet az igazi Istenhez vezető út, amelyik boldoggá teszi a lelket és kielégíti az értelmet!

De mit csinál másodszor a gőg? Nemcsak, hogy kényszert gyakorol testvéreinek a szabad akaratára, hanem az Istenhez vezető útról ki akarja kapcsolni a fejlődő értelmet is. Hogy azok, akik az Istenhez vezető útról ki akarják kapcsolni a szabad akaratot és a fejlődő értelmet tévedésben vannak, arra szolgáljanak bizonyságul a következők:

Amint kétségtelen az, hogy az Isten az embernek szabad akaratot és értelmet adott, akképp kétségtelen az is, hogy az embernek ezt a szabad akaratát és értelmét használnia is kell és pedig legelőször a legfontosabb téren, a lelki téren, az Istenhez való közeledése közben. Téves felfogás az, hogy a szabad akarat és értelem csak azért volna adva az Istentől az embernek, hogy az ember az értelmével, szabad akaratával üzletet csináljon, kenyeret keressen, dolgozzék, vagy romboló eszközöket gyártson egymás elpusztítására.

Az a felfogás nem állhat meg már csak azért sem, mert az ember nem azért van a Földön, hogy itt csak üzletet csináljon, kenyeret, pénzt keressen, dolgozzék, diplomáciát, politikát, háborút vezessen, hanem azért, hogy itt a nehéz anyagban közeledjen az Istenhez, miután azt előzőleg, könnyebb körülmények közt megtenni nem akarta. Ha tehát egész földi létünknek célja nem más, mint közeledés az Istenhez, akkor az embernek az összes rendelkezésére álló eszközökkel, tehetségekkel kell az Istenhez közeledni, tehát a szabad akaratával és az értelmével is.

A szabad akaratot és értelmet az Istenhez vezető útról kikapcsolni nem lehet és nem is szabad, hiszen Jézus maga mondja nekünk az Atya megbízásából, hogy: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” (Máté 22,37) A lélek teljessége jelenti az összes lelki erőket, tehát a szabad akaratot is. A teljes elme pedig a teljes értelem, tehát nem vakhit.

A gőgnek kettős, káros munkája tehát az, hogy először erőszakot alkalmaz a szabad akarattal és értelemmel szemben, másodszor, hogy el akarja hitetni az emberekkel, hogy a szabad akarat és értelem minden más célra való, csak nem az Istenhez való közeledésre. Ez az igyekezet napjainkban, annyiban bosszulja meg magát, hogy értelmes emberek elhagyják azt az Istenhez vezető utat, amely úton a szabad akaratot és értelmet használni tilos és tömegesen tódulnak a spiritizmushoz, ahol nincs korlátozva a szabad akarat és értelem, ahol a lélek elfogadható, ésszerű, logikus gondolkozásban és meggyőző bizonyítékokban gyönyörködik, és ahol a gyenge hit annyira fokozódik, hogy tudás lesz belőle, miáltal erősödik a vallás.

A gőgnek harmadik, káros munkája végül az, hogy nem engedi kifejleszteni a szeretetet. És itt a legnagyobb a veszedelem, mert Istenhez szeretet nélkül közeledni nem lehet, mert Isten maga a Szeretet. Hogy a gőg mégse legyen képes teljesen kiölni a szeretet az emberből, az Isten beleoltotta azt az ember vérébe, testébe, mint önzést és szerelmet. Ezért minden ember rabja az önzésnek, vagyis létfenntartási ösztönnek és a szerelemnek, vagyis a fajfenntartási ösztönnek annyira, hogy inkább visszaél avval, de attól szabadulni nem tud. Ha az ember nem képes még a szeretetre, akkor képes a szerelemre, és ha erre sem képes, akkor okvetlen leköti az önzés, mint a szeretetnek a legalacsonyabb foka. Az ember tehát véglegesen a szeretettől szabadulni nem tud, mert hivatása, hogy a létfenntartást a fajfenntartást, mint lefokozott szeretetet fejlessze a Krisztus által mutatott magaslatra az ő szabad akaratával és értelmével.

Mikor Pál apostol azt mondja, hogy: „Feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni.” (Róm. 12,3), avval figyelmezteti híveit, hogy Istenről, mint teremtő, szellemi egyéniségről ne bölcselkedjenek, mert Őt, úgy felfogni nem lehet soha, ellenben azokról, miket Ő teremtett, vagyis a lényekről, világokról, erőkről, azokról igenis kell bölcselkedni, mert mindezeket meg fogjuk ismerni, és meg is kell ismerni, mert ezek ismerete előrehaladásunkat szolgálja.

Budapest, 1931. 1. 27.