A spiritizmusnak és a spiritisztáknak a célja és rendeltetése

A spiritizmus egy szellemi földrengés, egy szellemi lökés az anyagban alvó embereknek, akik az anyag miatt süketek és vakok. A szellemi lökések és a földlökések egy és ugyanazon központból, az Atya kegyelméből jönnek, tehát egyformán szükségesek ahhoz, hogy az emberek gondolkozzanak és következtessenek. Igyekezzenek tisztába jönni avval, hogy tulajdonképpen miért is vannak itt a Földön, hogy nem politikát, diplomáciát, gazdasági kérdéseket jöttek csinálni a Földre, hanem szeretetet tanulni gondolatban, szóban, cselekedetben.

Miután ezt nem teszik, jönnek a figyelmeztetések, lökések alulról, felülről. Minden figyelmeztetés ellenszenves, azért ellenszenves a földrengés és a spiritizmus. Mindkettő anyagi kárral jár az anyagias embernek. Leszállítja az anyagnak értékét, tehát kellemetlen a pénzembernek, de kellemetlen a vallásos embernek is. A vallásos ember beavatkozásnak tekinti a spiritizmust az ő vallásába, mert ez komolyabb hitet, több alázatot és sokkal több szeretetet és önmegtagadást követel tőle, mint az ő vallása. A szellemek követelődzőbbek, mint az emberek, azért kellemetlenek, semmi másért!

Amely lélekbe eljut a szellemi földrengés a spiritizmus, ott az rombol. Lerombolj a régieket és új építkezést kíván. Legjobban érezzük ezt mi spiritiszták. Azóta, hogy lökött rajtunk egyet a spiritizmus, mi kimozdultunk csendes, békés, családi körünkből és nem törődve a zord idővel, anyagi haszonnal, fáradt testtel, gúnnyal sietünk a mi körünkbe, ahol végbemegy a rombolás és építkezés, amely bizony valljuk meg az igazat spiritizmus nélkül nem történt volna meg, és amely nem tetszik a szomszédoknak, de sokszor magunknak sem.

Bizony gyakran fordul elő az, hogy mikor a körbe készülődünk, azt mondja egy hang: „Hát kellett ez neked, kellett ez magának? Minek csinálok én ilyeneket, minek csinál maga ilyeneket komoly ember létére?” Ez a hang a világ hangja, amely támadja azt, ami nem az övé, amely gyűlöli azt, ami nem e világból való! A világ támadásival és gyűlöletével szemben erősítsenek bennünket Jézus következő szavai: „Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, ami az övé, de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket e világ.” (János 15,19)

A spiritizmusban működő romboló és építő erő, az Istennek szeretetsugara, amely az Ő végtelenül finom rezgéseivel fényt hozott a mi lelkünkbe és mi ennél a fénynél megláttuk a mi tulajdonképpeni rendeltetésünket, feladatunkat, beláttuk azt, hogy ha valóban Istennek tetsző életet akarunk élni, akkor egészen meg kell változnunk, újjá kell születnünk!

A spiritizmusnak az áldása tehát csakis abban van, hogy valódi híveit és követőit nem hagyja nyugodni egy pillanatra sem, hanem minduntalan eszükbe juttatja, hogy nekik újjá kell születni, és ezen újjászületés érdekében szakadatlanul és fáradhatatlanul munkálkodniuk kell önmagukon és ez által testvéreiken.

Aki így ismerte meg a spiritizmust, azt elfogja a szomorúság, ha látja, hogy mennyi spiritiszta van még, aki nem tudja, hogy mi a spiritizmus és nem tudja azt, hogy a rombolás és építés munkáját egyedül maga nem végezheti el, hogy ahhoz okvetlen szüksége van segítségre, a kör segítségére. Hiszen nem láthatni sehol a világon arra példát, hogy egy ház lebontását és újjáépítését egy ember maga végezte volna el.

Egy spiritisztának tehát az ő köréből kiválnia nem szabad akkor sem, ha testvéreinek az övéhez hasonló hibái és gyengeségei őt elkedvetlenítik, ha testvérei irigységgel és gyűlölettel támadják személyét, becsületét, hírnevét, megélhetését, mert hiszen ezek ilyenkor éppen az ilyen viselkedésükkel segítőtársai a rombolásban és ő akkor épít, ha szeretettel, alázattal türelmes.

Minden spiritiszta elbukik tehát akkor, ha elmarad a körből abban a hitben, hogy neki nem is szabad fenntartani a közösséget azokkal a gyarló emberekkel, mert azok csak akadályozzák őt az ő haladásában, hogy ő a körben újat úgy sem kaphat és a szellemekben és a reinkarnációban így is hinni fog.

Minden spiritisztának ugyanis tudnia kell azt, hogy ő már a megszületés előtt még a szellemvilágban vállalta magára azt a feladatot, hogy igyekezni fog munkálkodni nemcsak a saját jobbulásán és tisztulásán, hanem munkásságával gondolkodóba fogja ejteni a megtérni nem akaró embereket és az ő szellemi kíséretüket, hogy ezek gondolkozzanak a saját rendeltetésük és kötelességeik felől. Mert ha egy ember nem is tér meg, de ilyen gondolatokkal átmegy a szellemvilágba, ott megkapja az akaratot és a világosságot, amelynek segítségével a következő inkarnációjában az Úr munkásává lesz! Mi tehát segítünk azokon is, akik megtérés nélkül hagyják el ezt a Földet most.

A spiritizmus fellépése szorosan összefügg az emberek általános romlottságával, mert minél több szellem jön le ide a Földre, hogy mint igazi spiritiszta munkálkodjon, az Atya az Ő végtelen kegyelmében annál több ellenszegülő, ellentétes szellemet küld egyidejűleg új testetöltésre a Földre. Ezért, ha a jóakaratú spiritiszta látja az ellenszegülő emberek szaporodását, annál nagyobb kitartással, hittel, bizalommal teljesítse kötelességét, mert tudnia kell azt is, hogy az Atya itt is bölcsen és előrelátóan dolgozik, és nem küld kevesebb építőt és nem küld több rombolót!

A spiritiszta az ő anyagi burkában nem látja azt, hogy mikor ő híven munkálkodik, hogy körülötte milyen nagy küzdelem indul meg a jó és a rossz szellemek közt, nem látja azt a csodálatos változást, melyet előidézett a szellemvilágbeli környezetében az ő kitartásával. Nem látja azt, hogy egy tisztátlan szellem nem képes annyira megmételyezni környezetét, mint amennyire megjavítani tudja azt egy tisztuló, földi ember. Ezért van az, hogy a Földön kevesebb a jobb érzésű, jobb megismerésű ember.

Egyelőre elég, ha ti igazi spiritiszták csak úgy itt-ott vagytok elszórva a sötét lelkű emberek, földi szellemek közt, mint a só az ételben. Ti vagytok a Föld sója! Ezeket a szavakat most újból mondja nektek az Úr. Vegyétek tehát eszetekbe, hogy mily kevés kell a sóból egy nagy mennyiségű ételnek a megsózására, és ne igyekezzetek tömörülni, egyesülni, mert így nem lesztek alkalmasok a tömegek sózására, legfeljebb új egyházzá lesztek, amire nincs szükség!

Ti spiritiszták csak igyekezzetek ki-ki a maga munkakörében mindennap elvégezni azt, ami reátok van bízva. Ne törődjetek az emberek rosszaságával, hanem igenis törődjetek önmagatokkal! Ne igyekezzetek másokat ellenőrizni, hanem ellenőrizzétek magatokat! Maradjatok szakadatlan és szüntelen összeköttetésben az Úrral, mint a szőlővesszők a szőlőtővel a mindennapos felemelkedésben, hogy meg ne íztelenedjetek, hogy az ellentétes szellemek meg ne gyengítsék és el ne rabolják tőletek a hitet, szeretetet, alázatot, a megismerést.

Mert minden egyes spiritisztának az előírt számtörvény szerint egy bizonyos számú ellentétes szellemmel, emberrel meg kell küzdenie, meg kell küzdenie egy sereggel. Igaz, hogy ez a küzdelem nehéz, de ne felejtsétek, hogy minden egyes, legkisebb győzelem nem egy, hanem sok szellem feletti és ember feletti győzelmet jelent. Minden egyes győzedelem tehát hatalmas térfoglalást jelent az örök élet terén és nagy emelkedést a tisztább szférák felé!

De ugyancsak nagy visszaesést jelent minden spiritiszta részére az, ha hűtlen lesz a már egyszer megismert igazsághoz, a felismert rendeltetéshez, mert rossz példaadásával számtalan testvérét téríti el az előírt haladásától.

Aki a spiritizmust így fogja fel, az felismeri a nagy felelősséget, amelyet magára vállalt akkor, amikor a spiritizmus híve és harcosa lett. Fogott tehát törököt, amely többé nem ereszti el!

De örülhet és ujjonghat minden ember, aki az ilyen spiritizmusnak a foglya, mert a Krisztus foglya! Miként Pál apostol. (Efez.3,1) Aki pedig a Krisztus foglya, mint Pál apostol, az örömmel veszi a szenvedéseket, sőt dicsekszik velük, mint Pál apostol. (Kor. II. 11,24-33)

Testvéreim, halljátok tehát, amíg ti panaszkodtok, amíg ti sírtok és szomorkodtok, addig nem vagytok spiritiszták, addig nincs bennetek az Úr békéje! Addig nem szolgáljátok a világok Urát! Mert aki a világok Urának a szolgálatában áll, az nem ismerhet mást csak örömöt, boldogságot még akkor is, ha éhezik, ha fázik, ha rongyos, ha kilakoltatják az utcára, ha elpusztul a teste!

Budapest, 1931. 1. 7.