A szeretet három foga: Türelmesség, Megbocsájtás, Áldozatkészség

Arra a kérdése, hogy miért van az ember a Földön, vannak, akiknek az a válasza, hogy azért, hogy minél kényelmesebb foglalkozást válasszon magának, minél hamarább meggazdagodjon és utódokról gondoskodjék. Aztán vannak, akik a tudomány, a kultúra, a művelődés fejlesztését tekinti célnak és rendeltetésének.

Hogy a mi nézeteink tévesek, hogy mi nem tudjuk, miért vagyunk itt, annak a legjobb bizonysága a Földön uralkodó nyomor és szenvedés. Mert az Isten bölcs uralkodása alatt, nem lehet nyomor és szenvedés ott, ahol betöltik a célt és rendeltetést. Mi azért vagyunk boldogtalanok, mert nem élünk az Isten akarata szerint. Hogy mi az Isten akarata az emberrel, azt megtudjuk akkor, ha tudjuk ki az Isten, mi az Isten?

Meg van írva, hogy Isten a SZERETET! Tehát miért teremtette az Isten az embert és miért hagyja itt a Földön élni? Világos, hogy azért, hogy SZERESSEN! Bármennyire egyszerűnek és csodálatosnak is tűnik fel előttünk, de mégis igaz az, hogy az Isten nem kíván tőlünk mást, csak azt, hogy szeressük egymást! De hát szeretetből nem lehat megélni, így szól közbe most gondolatban a rövidlátó ember, azért, mert nem tudja, mi a szeretet.

Szeretetből persze hogy nem lehet megélni, ha az csak hízelgésben, szavakban, ölelésben, csókban, ígéretben merül ki. Egymásnak barátságosan köszönni, egymásra rámosolyogni, egymás kezét megszorítani, megcsókolni az még semmi, annyira semmi, hogy akit én délelőtt megcsókolok, azt már délután megszólhatom. A külső szeretet megnyilvánulás még nem kötelez semmire!

Milyen tehát az a szeretet, amelyből meg lehet élni? Ez a szeretet nem más, mint az a vágy, az a kívánság, hogy csak segíteni, csak boldoggá tenni, csak felemelni! Boldogítani érdekeinkre való tekintet nélkül, emelni fáradságot nem ismérve, áldozatot hozni, önmegtagadást gyakorolni lelki szükségletből! EZ A SZERETET, amelyből meg lehet élni, amely mindenkinek a megélhetését biztosítja!

Minden ember, mielőtt a Földre megszületett volna, már a szellemvilágban erre a szeretetre vállalkozott. A vagyont, a gazdagságot ott nem a maga részére kérte, hanem segítség nyújtás céljából. Mert a szellemvilágban úgy van, hogy minél magasabban áll valamely szellem, annál ellenállhatatlanabb vágyat érez a segítésre, a boldogításra, a szellemi kincseinek továbbadására. Sőt a magas szellem, már kötelezve érzi magát, hogy mindenét odaadja, amije van.

Csakhogy az embertől az Isten a megszületés pillanatában elveszi a fogadalmára való visszaemlékezést, hogy az ne gátolja őt a szabad akaratában, és csak a lelkiismerete hangjára bízza őt. De sajnos az ember nem hallgat a lelkiismeret szavára, és csak magára költi az egész vagyonát, ezért aztán, a következő életben nyomorogni és szenvedni fog. A mostani koldusok, szegények és szenvedők tehát az előbbi életükben mind gazdagok voltak. És viszont, a mostani, szeretet nélküli gazdagokból lesznek a jövő élet szegényei, koldusai.

Ezért, ha mi látjuk, hogy a nagyvilágban nem élnek az emberek szeretetben, abból nem az következik, hogy nekünk is úgy kellene élnünk! A lelkiismeret arra ösztönöz, hogy mindent, amit teszünk, szeretetből tegyük. Hogy ne akarjunk egyebet csak szolgálni és kötelességet teljesíteni. Hogy ne keressük a magunk dicsőségét, hanem a SZERETET NAGY SZELLEMÉNEK a dicsőségét, s Ő majd a következő életünkben megkeresi a mi dicsőségünket.

Az egymást követő emberi életek tehát azt mutatják, hogy az ember azért van a Földön, hogy SZERESSEN! Aki még nem szeret, az mind rászorul a szenvedésekre és a fájdalmakra vagy ebben, vagy a következő életében, ezért mindenkinek elsőrangú érdeke már ebben az életében, hogy SZERESSEN, azért, hogy megszabaduljon a szenvedésektől, a nyomortól az eljövendő életében, mert ki mint vet, úgy arat!

Miután az ember sehogy sem tudja a szeretetet a gyakorlatban megvalósítani, azért jött le hozzánk maga a SZERETET NAGY SZELLEME, JÉZUS, hogy bennünket megtanítson a szeretetre. Igaz, hogy Jézus Urunk oly tökéletes szeretetet mutatott nekünk, amelyet megvalósítani ember nem tud, de Ő úgy van mi velünk, mint a szépírás tanára az elemi iskolás gyermekkel. Amint a szépírás tanár megelégszik avval, ha a kis gyermek az elébe tett, kalligrafikus betűket gyakorlatlan ujjacskáival csak utánozza és csak szegletes, görbe vonásokat kapar, akképp a mi Urunk, Jézusunk is megelégszik avval, ha mi folyton Őreá nézve, habár tökéletlenül is, de utánozzuk ŐT!

A szeretetnek görbe, szegletes vonásai, vagyis a kezdetleges szeretet nem más, mint a türelem, elnézés és megbocsájtás. Jézus Urunk megelégszik még evvel a kezdetleges szeretettel is, mert hallja, hogy a mi templomainkban még mindig türelmetlenséget, gyűlöletet, üldözést prédikálnak a felekezetek egymás ellen és a spiritizmus ellen.

Holott a spiritizmus nem tesz mást, minthogy szellemtanítás által bizonyítja a szellemvilág létezését, jobban megismertet a mindenség mibenlétével, és azt mondja, amit Jézus mondott, hogy azért vagyunk itt, hogy szeressünk! A spiritizmus tehát támogatja az egyházakat az ő munkájukban és nem ellensége a vallásnak. De ha ellenségnek is nézik a vallások, még akkor sincs joguk a gyűlöletre és üldözésre, mert Jézus azt mondja: „Szeressétek ellenségeiteket!” (Máté 5,44)

Mikor Jézus Urunk azt mondja, hogy szeressétek ellenségeiteket, akkor Ő, tőlünk elfogult, beképzelt emberektől nem kívánja azt, hogy mi az ellenségeinket is úgy szeressük, mint családtagjainkat, rokonainkat, hanem csak a kezdetleges szeretetet kívánja tőlünk, vagyis elnézést, türelmet, megbocsájtást. Tehát éppúgy legyenek türelmesek, elnézők az egyházak is a spiritizmussal szemben. Hiszen, ha a spiritizmus nem Istentől van, akkor úgyis össze fog omlani, ha pedig Istentől van, akkor meg hiába ellene minden, az mindig csak erősödni fog!

Mindenkit egyformán szeretni csak a magasabb régiókban élő szellem képes, aki látja a teremtmények lényét, és nem azokat a külsőségeket, amelyek az emberre hatnak. Az ember képtelen arra, hogy mindenkit, akivel érintkezésbe kerül, lángoló szeretettel szeressen, de arra igenis képes, hogy türelmet, elnézést és megbocsátást erőszakoljon rá magára avval szemben, aki neki ellenszenves, aki az ellensége. Ellenben a következő életben majd újra összejön vele, mert az egymást gyűlölő, ellenséges embereket addig hozza össze az Isten mindig egy újabb és újabb életbe, amíg csak meg nem szeretik egymást.

Azért mondja Jézus (Máté 5,25): „Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, amíg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképpen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöcbe ne vessen téged.” Vagyis békülj ki a te ellenségeddel, amíg még ebben az életútban vagy vele, hogy az ellenséged a szellemvilágban a bíró, a lelkiismeret kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló, a sors, a karma, a jóvátétel kezébe, és újra tömlöcbe, a test tömlöcébe, vagyis egy újabb testi életbe ne vessen téged. Ugyanazt mondja Jézus Lukács 12,58-59-ben is.

Hogy legalább türelmesek, elnézők, megbocsájtók tudjunk lenni, ahhoz szükséges az, hogy állandóan figyeljük a gondolatainkat, érzéseinket, amelyekben akkor van elnézés és megbocsátás, ha mi az előttünk ellenszenves emberért az ő távollétében is, és mások előtt is, egy jó szót tudunk emelni, mert ez nehezebben sikerül, mint egy métermázsás súlyt felemelni.

A szeretet következő foka a részvét. Részvéttel kell viseltetnünk azokkal szemben, akikben hibákat fedeztünk fel, mert csak így tudunk megbocsátani. Szeretetünk betetőzése pedig az áldozatkészség, amely a családból kiindulva, mindig szélesebb és nagyobb kört ír le anyagi és szellemi téren. Vagyis kinyílnak nemcsak a zsebek, de kinyílnak a lelkek is. Jézus Urunk pedig azt akarja, hogy az ember az ö lelkét nyissa meg a felebarátja iránt. Aki ehhez a legnagyobb fokú szeretethez a vallásában is el tud jutni, annak nincs szüksége a spiritizmusra.

Budapest, 1931. 4. 21.