A szeretet megnyilvánulási módjai: Sorscsapások, ostorcsapások

Ami az egész mindenséget létrehozta és élteti, ami mindennek a fejlődését biztosítja az nem más, mint a szeretet örök törvénye! Ezt a szeretetet megérzi az Arkangyal és megérzi Lucifer, úgy amint azt az ő fokozata megkívánja, és amiként az neki hasznára van. Vagyis a mélyre bukott szellemnek, embernek a szeretet fájdalmat okoz, a tisztán maradt szellemgyermeknek ellenben boldogságot!

Ennek azért kell így lennie, mert ha a bűnben élő szellemnek is boldogságot okozna a szeretet törvénye, akkor az örökké bent maradna a bűnben. Hiszen tudjuk magunkról, ha mi teljesen boldogok lennénk, akkor is, ha haragszunk testvéreinkre, ha nem kívánjuk őket látni, akkor örökké bent maradnánk a gyűlöletben, haragban. Ezért mi, kik haragszunk egymásra, kik gyűlöljük egymást, mi a szeretetet csak nehéz sorscsapások, ostorcsapások alakjában érezzük mindaddig, amíg nem szeretünk mindenkit, amíg senkit sem kerülünk. Mindaddig, mint a Damoklesz kardja lógnak a fejünk fölött a nehéz sorscsapások és lesújtanak ránk.

A panasz a sorscsapások ellen nem használt, soha és nem fog használni soha, csak árt, mert elkeseríti lelkünket. A sorscsapások ellen nem panaszkodni, hanem cselekedni kell, cselekedni kell pediglen a szeretetet! Sorscsapásokra, ostorcsapásokra tehát szükség van, mert azok terelik vissza az embert, szellemet a gőg, a gyűlölet, a hitetlenség útjairól a szeretet útjára, az egy akolba. A sorscsapások alakítják át az ember, szellem egész lényét annyira, hogy ez az átalakulás fokozatosan kizárja annak a lehetőségét is, hogy a szellem, ember valaha még a törvénnyel ellenkezésbe jusson. Hiszen magunkon látjuk, hogy ma már nem vagyunk képesek azt cselekedni, amit még 10, 20, 30 évvel ezelőtt nyugodt lelkiismerettel megtettünk!

A sorscsapásokban tehát bennfoglaltatik a legnagyobb szeretet, de vannak a szeretetnek enyhébb eszközei is, amelyekkel visszatéríti a szeretet útjáról letért embert. Ezen eszközök a megismerés adása, a tanítás, az oktatás. Mindez megtörtént az elmúlt 18 évszázadon át a vallások által és történik most korunkban a spiritizmus által, mert a vallásokra már nem hallgatunk! A spiritisztáknak ma különös, nagy Isteni kegyelemben van részük, mert annyi sok tudást és megismerést kapnak a szellemvilágból, de viszont nagy kötelességeik is vannak.

Ha a spiritiszta teljesíti a szellemi tanítók utasításit, akkor nem fogja érezni a sorscsapásokat, de ha nem él a kapott tanítások szerint, akkor nagyobb a felelőssége és jobban nehezednek rá a sorscsapások, mint azokra, akiknek még nem adatott meg az a kegyelem, hogy betekinthessenek a láthatatlanba. A spiritisztának hát úgy kell élnie, hogy minden gondolata, szava és cselekedete összhangba jusson a kapott megismeréssel.

Minden ember, akár spiritiszta, akár nem, avval a feladattal jött a Földre, hogy tanuljon szeretni és tanuljon alázatot, hitet. Mikor az eszközöket nézzük, amelyek a tanulásban rendelkezésre állnak, akkor azt látjuk, hogy a spiritisztáknak ezekből több adatott. Természetes aztán, hogy tőlük több is követeltetik! Az a többlet, az a több kegyelem, ami a spiritisztáknak adatott a következő.

A láthatatlan szellemvilág megismerése, az ok és okozat törvényeinek működése, illetve ezen működésnek felismerése a láthatatlanban. A szellemek által adott tanítás a fejlődésről, a láthatatlan segítő erőkről, a mindenségről, az ember eredetéről, rendeltetéséről. A gyakorlati tanfolyam a szeretetnek a megvalósítására a spiritiszta körökben. Ez az a több kegyelem, amelyben a spiritiszta részesül. És mi az a többlet, ami a spiritisztától megkívántatik?

A spiritisztától megkívántatik legelőször is, hogy a megismerés csalhatatlan világításánál azonnal vegye fel a harcot a benne lakozó ellenségeivel, az önzéssel, hiúsággal, gőggel, gyűlölettel, hitetlenséggel. Ha a spiritiszta küzdelmeit kezdetben sikertelenség kíséri is, nem szabad a küzdelmet abbahagynia, hanem ki kell tartani abban a hitben, hogy láthatatlan segítséget kap.

Másodszor a spiritisztának fokozottabb mértékben kell betölteniük feladataikat a család és a nemzet körében azáltal, hogy több szeretetet, több türelmet, több elnézést gyakorolnak és önzetlenül működnek a család, a haza érdekében. Hiszen a hazaszeretetre maga az Isten utasítja az embert, amikor Jeremiás próféta, ill. médium által a következőképpen szól az emberhez a seregeknek Ura: „És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” (Jer. 29,7)

A spiritisztának a főtevékenysége ne irányuljon az anyagi helyzetének a javítására, de mindamellett vigyázzon arra, hogy sohase tévessze el szem elől a Földön uralkodó anyagi törvényeket, vagyis gondoskodjék anyagi megélhetéséről, hogy senkinek a terhére ne legyen. A spiritiszta tartsa mindig szem előtt azt, amit Pál apostol mondott: „Éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangéliumát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek. Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek ne legyünk terhére.” (Thess. I. 2,9 és II. 3,8)

A spiritisztának különös kötelességei vannak az ő körében, vagyis igyekeznie kell arra, hogy körbeli testvéreivel szemben ápolja, erősítse magában a türelmet, elnézést, alázatosságot és legyőzze az önzést, gőgöt, érzékenységet, hiúságot, stb., hogy megteremtse az összhangot önmaga közt és testvérei közt, mert ez az összhang nagyban elősegíti a lelki haladást. Azért teljesen elég a spiritisztának, ha egy körben vesz részt, mert nagydolgot művel akkor is, ha az egy körben levő testvéreivel összeforr egy egységben. Aki több körben akar részt venni, az annak a jele, hogy nem az igazi testvériség megvalósítására, hanem csak kíváncsiságának kielégítésére törekszik. Kivételt csak a tanulás céljából való vendégképen való megjelenés képezhet.

A spiritisztának engedelmeskedni kell különösen a kör szellemi vezetőinek. A szellemi rendelkezésekkel szemben való engedelmesség ne a testvéreinek az unszolására, figyelmeztetésére, hanem teljesen szabad elhatározásából történjék.

Minden spiritisztának és minden spiritiszta körnek a testvéri szeretet ápolásán kívül egy másik nagy főfeladata is van. És pedig az Isten gondviselésében és a Megváltó Urunk, Jézusunk vezetésében való élő hitnek és bizalomnak az ápolása. Hiszen tulajdonképpen az egész spiritiszta mozgalom ennek az ápolására szolgál. Ennek az ápolása és fejlesztése képezi minden egyes spiritiszta körnek egyik főfeladatát. Ha egy kör ezt a célt szolgálja, akkor a kör, valamint minden egyes kötelességét teljesítő tagja megfelelő oltalomban részesül, ha nem, akkor nem számíthat többé szellemi oltalomra, ezért bomlanak fel egyes körök, vagy egyes tagok a körből kivezéreltetnek, és távol maradni kényszerülnek, mert nem akarnak a megismert törvényben élni és azt önzetlenül szolgálni.

Minden spiritisztánál kell, hogy a kíváncsiság háttérbe szoruljon, a fizikai jelenségek alárendelt jelentőségűek legyenek és kialakuljon benne egy ellenállhatatlan vágy a Krisztus igazságaiban való életre és egy erős hit a Krisztus állandó munkálkodásában. Ha a spiritiszta rájön arra, hogy a Krisztus munkálkodik rajta, és hogy ő Krisztus megbízásából munkálkodik, akkor munkája nyomán megnyugvás költözik az ő lelkébe. Ha körbeli testvéreivel egy harmóniában olvad össze, akkor oly boldogság költözik a lelkébe, amelyet az élet különböző megpróbáltatásai sem képesek megzavarni.

A spiritiszta mozgalomnak lelkes, engedelmes harcosra van szüksége. A harcot azonban első sorban és főképpen kinek-kinek Önmagával, a benne lakozó gyengeségekkel, ellentétes hajlamokkal kell megküzdenie. Külső sikerek után a spiritisztának törekednie nem szabad, vagyis nem szabad arra törekednie, hogy az ő köre csodálat és bámulat tárgya legyen, hogy az emberek, illetve más körök dicsérjék, magasztalják. Hogy az ő köre megszaporodjon, megsokszorosodjon csak azért, hogy evvel dicsekedhessek! A spiritisztának nem szabad keresnie a saját dicsőségét, hanem csak az Úr Jézus dicsőségét azáltal, hogy ápolja és fejleszti körében az önzetlen testvéri szeretetet és a Jézusban és az Atyában való rendületlen hitet és bizalmat mindenkor.

Budapest, 1931. 3. 5.