A terméketlen fügefa a spiritizmus megvilágításában

Amióta csak emberek vannak a Földön, azóta mindig voltak utak, és voltak az út mentén álló fák. Az út menti fák lehetnek csak útmutató fák és lehetnek gyümölcstermő fák. Út menti fa sok van, de kevés a gyümölcstermő fa az úton. Ez a helyzet az anyagi világban és a lelkek világában. Vagyis, amiképpen vannak anyagi utak, akképpen vannak lelki utak. Amiképp az anyagi utakon sok az útmutató fa és kevés a gyümölcstermő fa, akképp a lelkek útján is sok az útmutató ember, de kevés az olyan, aki gyümölcseivel táplálni tudná a vándor lelkeket.

Amiként az út menti fák szolgálatában állnak az emberiségnek, akképpen a lelki utak mentén álló emberek is szolgálatában állnak az Istennek. Ezért ők Isten szolgáinak is neveztetnek. De, amint az út menti fák, úgy az Isten szolgái is kétfélék. Vannak, akik csak egyszerűen megmutatják az utat és vannak, akik jóllakatják, kielégítik az éhezőket az ő gyümölcseikkel, az alázatukkal, szeretetükkel, hitükkel. Csak útmutatásra, jó bármely fa és bármely Isten szolgája. Isten szolgája lehet a pap, a spiritiszta és minden ember, aki megmutatja az embereknek az Istenhez vezető utat.

Istennek minden szolgája az elhivatottak közé tartozik, de még nem a választottak közé. Istennek választott szolgája csak az a pap, az a spiritiszta, az az ember, aki nemcsak prédikál, nemcsak beszél, hanem a saját alázatával, szeretetével, hitével betölti a kereső, kutató, éhező lelkeket. Ezek a választottak, a gyümölcstermő fügefák, a többiek a terméketlen fügefák. Miután az elsők kevesen vannak, azért mondja Jézus a szőlőmunkásokról szóló példázatában: „Sokan vannak a hivatalosak, de kevesen a választottak!” (Máté 20,16)

Amiként a gyümölcstermő fákat gyümölcsfaiskolákból választják ki és ültetik ki az utakra, akképp az Úr is a születésük alkalmával, sőt még a születésük előtt választja ki erre a célra rendelteket. Azért mondja Jeremiás prófétának: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek, prófétának rendeltelek a népek közé.” (Jeremiás 1,5) Csak a most elmondottak után fogjuk megérteni a terméketlen fügefa történetét.

Máté 21,18-22 és Márk 11,10-14 és 20-23 szerint Jézus kijött reggel Bethániából, és ment Jeruzsálem felé. Vagyis kijött a magányából, az imádság helyéről, mert Bethánia ezt jelenti, mégpedig kijött reggel, vagyis a cselekvése reggelén, kezdetén, azért hogy Jeruzsálemben, a nagy emberközösségben cselekedjék. Az evangélisták szerint megéhezék, de nem anyagi eledelre, mert Jézusnak, a materializált szellemnek anyagi táplálékra nem volt szüksége soha. Valahányszor Ő mások előtt evett, ivott, az mindannyiszor csak látszólagos evés és ivás volt. Minden étel és ital az Ő szájában azonnal dematerializálódott!

Jézus megéhezése azt jelenti, hogy minden lélek, amikor a cselekvése reggelén, kezdetén kivonul az ő magányából, imádsága helyéről, és elindul a nagy embertömegbe, kell hogy mindjárt az elindulása után megéhezzék, vágyakozzék az alázat, a hit, a szeretet után. Mikor Jézus az út mentén álló fügefánál akarja kielégíteni az Ő éhségét, akkor evvel figyelmezteti az Ő útján haladókat, hogy az útjuk kezdetén beállott éhségüket okvetlen elégítsék ki, hiszen ezen célból állította ki Ő az útra az Ő választottjait.

Hogy az út mellé állított és kiválasztott Isten szolgájának milyen legyen a gyümölcse, azt már tudjuk. Mit jelentenek tehát a fügefa levelei, amelyekkel a mi Urunk, Jézusunk nincsen megelégedve? Ezek az eszközök, amelyekkel a fa táplálékot szerez a levegőből a saját növekedésére. Az Isten szolgájánál a levelek megfelelnek az értelemnek, az észbeli tehetségnek, a gondolkodás képességének, amelyekkel növeli a saját nagyságát, dicsőségét.

Márk 11,13-ban megemlíti még azt is, hogy mikor Jézus gyümölcsöt keresett a fügefán, akkor még nem vala a fügeérésnek ideje. A gyümölcsnek időelőtti keresésével Jézus tudtunkra adja először azt, hogy Ő nem volt anyagilag éhes. Neki nem kellett a fügefa gyümölcse, az érett füge, sem akkor, sem máskor. Ő lelki gyümölcsöket keres már idő előtt az út mellé állított és kiválasztott minden Isten szolgájánál. Másodszor tudtunkra adja evvel azt is, hogy Ő a lelki gyümölcsöket már akkor keresi, amikor még nincs itt az érés ideje.

Az érés ideje a fánál az az idő, amikor a gyümölcsöt leszedik, beszolgáltatják a gazdának, és élnek vele. Az Isten szolgájánál pedig az az idő, amikor az ő alázatát, szeretetét, hitét szedik a próbák, amikor élnie kell velük, amikor azokat, mint bizonyságokat be kell szolgáltatnia az Úrnak. Jézus azért keresi a gyümölcsöt már az érés ideje előtt, mert a kertész is vizsgálja a fákat már az érés ideje előtt.

A levelek közt már ott kell lenni az éretlen gyümölcsnek már az érés ideje előtt. Vagyis a dúsan kifejlett értelem, észbeli tehetség és gondolkodási képesség mellett és között már ott kell lennie a még éretlen, ki nem fejlett alázatnak, szeretetnek, hitnek. Ha Jézus aztán azt látja, hogy az út mellé állított és kiválasztott Isten szolgája csak az Ő észbeli tehetségét, értelmét, gondolkodási képességét fejlesztette ki a saját nagyságának, dicsőségének növelésére, de az alázatnak, szeretetnek, hitnek ott még nyoma sincs, akkor az út menti fügefa sorsára juttatja.

Mi ilyenkor, ahogy Péter is azt mondjuk: „Mester, nézd a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradott.” (Márk 11,21) Pedig a végtelen Szeretet nem átkoz meg senkit. Átok alá helyezni, csak a gyarló ember képes. Jézus először azt mondta: „Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen.” (Máté 21,19) Vagyis, önzés terajtad ezután soha többé ne teremjen! Ugyanis evvel megszabadítja az illetőt a további bűnhalmozástól. Másodszor pedig azt mondja: „Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki.” (Márk 11,14) Vagyis soha ne egyék a te önzésedből senki. Evvel pedig megszabadítja a bűnhalmozástól azokat, akik hajlandók volnának az illető önzéséből, illetve ezen gyümölcsből enni. Tehát csak a legnagyobb Szeretet az, amely megszabadítja úgy a terméketlen, illetve önzéssel teli Isten szolgáját és a hozzá igyekezőket a további bűnhalmozástól.

Most már megértjük azt is, hogy Máté szerint miért száradt el a fügefa azonnal, és Márk szerint miért csak az éjszaka idején. Azért mert amikor Jézus azt mondja, hogy gyümölcs, vagyis önzés te rajtad ezután soha ne teremjen, akkor azonnal elszárad az önzést termő értelem, észbeli tehetség, gondolkodási képesség, vagyis mindezek azonnal elvétetnek attól az Isten szolgájától. Mi ilyenkor csodálkozunk, mert nem tudjuk, hogy Ő evvel a végtelen Szeretet, valójában megszabadítja az Ő kiválasztottját a további bűnöktől. Mikor pedig Jézus azt mondja, hogy soha ne egyék a te gyümölcsödből, vagyis önzésedből többé senki, akkor az önzést termő lelki képességek csak az elkövetkező megpróbáltatások éjszakájában száradnak el, vagyis az Úr rábocsátja a sötétség rémeit, megkísértéseit, és a lelki képességek ilyenkor száradnak el.

És mit mond Jézus a csodálkozó tanítványoknak, embereknek? Legyen hitetek! Mert ha hitetek van, akkor nemcsak azt cselekszitek, ami evvel az Isten szolgájával megesett, vagyis nemcsak egy ember lelkében fogjátok megsemmisíteni az önzést, de meg fogjátok semmisíteni az önzést akkor is, ha az, az emberiség lelkében heggyé nőtt az, ha az miként a hegy betölt egy egész földrészt is. Ha hitetek van és nem kételkedtek, és azt mondjátok a hegymagasságnyira tornyosult emberi önzésnek, kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen. Jézus ezen szavaiban arra biztatta az Ő akkori tanítványait, hogy ha mindig szeretettel szólnak a heggyé nőtt önzéshez, és hitük lesz, illetve nem kételkednek a sikerben, akkor az a hegymagasságú önzés, ki fog szakadni a helyéből, az emberek lelkéből, és belezuhan a feledés, az elmúlás tengerébe, és ha a könyörgéseikben kérik a sok gyarlóságnak az elmúlását, akkor mindazt meg is kapják, ha hisznek abban.

Az akkori tanítványok akképp is cselekedtek, és hittek, és nem kételkedtek, és az önzéssel, gyarlóságokkal teli Római Birodalomnak nevezett hegy, a tanítványok szeretet hirdetésére kiszakadt a helyéből, és belezuhant a feledés, az elmúlás tengerébe. Ezt a példát kell követniük a mostani tanítványainak is, és akkor az a nagy hegy, amely most a legnagyobb ellenség gyanánt ott áll, amely most is telve van emberi gyarlóságokkal, önzéssel, erőszakkal, szintén ki fog szakadni a helyéből, és elmerül a feledés, a mulandóság tengerébe, ha szeretettel lesznek irányában.

Budapest, 1932. 4. 7.