Aggodalmaskodás a spiritizmus megvilágításában
Az aggodalmaskodás vele születik az emberrel és állandó kísérője több életen át egészen addig, amíg valamelyik életében az Isten kegyelméből el nem jut az igazsághoz, a megismeréshez a spiritizmus által. Azért mondta Jézus Urunk (János 8,32): „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.”, vagyis attól, aminek a rabjai vagyunk, tehát az aggodalmaskodástól is. A mi hitünk, a mi szeretetünk, a mi alázatunk erre nem képes, csak egy szentnek a hite, szeretete, alázata.
Jézus Urunk sokat beszélt az aggodalmaskodás ellen Máté és Lukács evangéliumában, a hegyi beszédben. Megmondta, hogy az aggodalmaskodás fölösleges, mert nem növelheti meg termetünket egy arasszal sem, pénztárcánkat egy fillérrel sem. Hiszen a mennyei Atya tudja, mire van szükségünk, és megadja mindezt még annak is, aki soha sem imádkozik.
Igazat mondott-e Jézus Urunk, vagy hazudott? Erre a sértő kifejezésre szükség van azért, mert minden aggodalmaskodó tulajdonképpen nem tesz mást, minthogy aggodalmaskodásával kétségbe vonja Jézus szavainak igazságát, nem hisz Neki, tehát hazugsággal gyanúsítja ŐT, illetve szomorúságot okoz Neki, és szomorúvá teszi a saját életét is.
Jézus Urunk előre látta a szűnni nem akaró aggodalmaskodásunkat, azért ígérte be (János 16,13), hogy elküldi hozzánk az Igazságnak a lelkét, amely elvezérel bennünket minden igazságra, hogy megszabaduljunk az aggodalmaskodástól. Miután az Igazság lelke nem más, mint a tisztult szellemek sokasága, és miután látjuk, hogy a spiritizmusban, a komolyabb körökben csakugyan a tisztult szellemek sokasága beszél, és mondja azokat az igazságokat, amelyek megszabadítanak bennünket az aggodalmaskodástól, tehát világos, hogy most teljesedik be Jézus ígérete ott, abban a spiritiszta körben, ahol adják a tudást, a megismerést, a szabadító igazságokat, az Isten tiszta szellemei. Amely spiritiszta kör a szeretetre, alázatra, hitre tanítja az embereket, az jó munkát végez, és csak ugyanazt cselekszi, mint a vallások. De, a spiritizmus tudás, és nem vallás!
Jézus Urunk tudta, hogy az emberek csak a testük miatt aggodalmaskodnak, de a lelke miatt csak egy szent aggodalmaskodik. A test miatti aggodalmaskodás fölösleges, mert az igazság az, hogy abban a pillanatban, amelyben én a testemet elveszítem, akár természetes, akár erőszakos halál által, abban a pillanatban nekem erre a testre már szükségem nincsen. Amíg nekem, erre a testre szükségem van, addig az Atya távol tartja tőlem a természetes halált, és akár csodával határos módon is megment engem minden életveszedelemből. Azért mondja Jézus Urunk, hogy az Atya akarata nélkül még egy veréb sem esik le a háztetőről, és hogy nekünk még a fejünk hajszálai is számon vannak tartva. (Máté 10,29-31) Ha tehát egy emberi test elpusztul, vagy csak megsérül is, az mind az Atya akaratával történik. Ha ezt tudjuk, akkor be kell látnunk, hogy igazán nevetséges a test miatt aggodalmaskodni.
Hogy kell tehát az embernek viselkedni, ha közeledik feléje a természetes halál, vagy az életveszedelem? Legelőször is nem szabad aggodalmaskodni, hanem minden legcsekélyebb aggodalmaskodás nélkül orvost kell hívni, használni kell a gyógyszereket, vagy minden aggodalom nélkül igyekezni kell elhárítani a közeledő életveszedelmet, de ha azt látjuk, hogy a természetes halál, vagy a közeledő veszedelem el nem hárítható, ki nem kerülhető, akkor örömmel és boldogsággal azt kell mondani: „Atyám, legyen meg a Te akaratod!”
Napjainkban az emberek azonban nem is annyira a természetes vagy az erőszakos halál miatt aggodalmaskodnak, hanem leginkább a nehéz megélhetés miatt. Ezért pedig szintén nem kell, de nem is szabad aggodalmaskodni, mert amint a madarak, és a liliomok megkapják az ő eledelüket és ruhájukat, hajlékukat, amíg arra szükségük van, addig megkapja mindazt az ember is. Ha tehát én minden igyekezetem dacára nem kapom meg az eledelt, a ruhát, a lakást, akkor nekem örömmel és boldogsággal azt kell mondanom: „Legyen meg a Te akaratod!" Azért mondja Pál apostol: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek!” (Filip. 4,4)
Azért mondják a spiritizmusban a szellemek, vagyis az Igazság lelke, a Szentlélek, hogy úgy a nagy nyomorban, valamint az életveszedelmekben örülni kell, mert a test elpusztulása az kegyelem azoknak, akiknek már a földi életre szükségük nincsen, kik már oda fejlődtek, hogy már átmehetnek jobb létkörülmények közé, valamint jótétemény azoknak, kik itt fejlődni nem akarnak, mert fejlődésükre máshol adatik meg nekik az alkalom. Köszönjétek meg tehát ti emberek, ha a halálnak nevezett átváltozás bekövetkezik veletek, akár egyenként, akár sokatokkal egyszerre. Csak ha ezt, meg tudjátok köszönni, akkor nem aggodalmaskodtok, akkor megértettétek, hogy elvégeztetek egy célt a ti rendeltetésetekben.
Ne irtózzatok az erőszakos testi haláltól, szenvedéstől, ne vegyétek azt büntetésnek, mert ezt ti kértétek már a Földre való megszületésetek előtt! Ti ezt kaptátok, nektek ez a kérésetekre adatott! Ezt ne feledjétek, és akkor nem fogtok aggodalmaskodni, hanem örvendeni!
Ha a lélek örömmel várja a test pusztulását, akkor világos, hogy a testnek nem okozhat fájdalmat az, amit a lélek örömmel vár. Bizonyságok erre a mártírok, a vértanuk. Például István vértanú szelleme azt mondta, hogy nem érzett fájdalmat, amikor megkövezték. Szent Laurentius szintén nem érzett fájdalmat, amikor az izzó vasrostélyon lassan halálra sütötték, sőt azt mondta: „Fordítsatok meg, mert úgy érzem, mintha rózsákon feküdnék.” A testnek az esetleges rángatódzása, csak az idegeknek az öntudatlan reflexmozgása, ami lehet, borzalmas a szemlélőre, de már nem fájdalmas az illetőre.
Az erőszakos testi halál borzasztónak látszik, és csak annak fájdalmas, aki itt szeretne maradni a Földön. De aki a legtisztább Szellem után vágyódik, a szeretetnek, a boldogságnak a forrása után, Jézus után, annak a tűz, a víz, a mérges gáz, az acélgolyó csak egy édes kábulást okoz, amelyből azonnal egy végtelenül boldog öntudatra ébred. Dobjátok tehát félre, az aggodalmaskodást, mert nem veszthettek vele semmit, csak nyerhettek mindent.
Próbáljátok meg már egyszer aggodalmaskodás nélkül belemerülni az élet hullámaiba. Hát nem láttok itt-ott egy-egy aggodalmaskodás nélkül úszó bajnokot. Milyen örömmel és boldog mosollyal szeli az élet hullámait, milyen örömmel várja az egyre közeledő hullámokat. És mikor egy-egy hullám, egy-egy megpróbáltatás tajtékzó dühhel már-már elborítani akarja, akkor mi történik? Ahelyett, hogy elborítaná, és maga alá temetné, mint ti hiszitek, ehelyett felemeli a magasba! Ne aggodalmaskodjatok tehát az élet hullámai láttán, melyek elnyeléssel fenyegetnek, mert ellenkezőleg, ők a magasba emelnek.
Ne aggodalmaskodjatok az élet hullámaiban, mert Ő az, Ki parancsol a haboknak és a szeleknek. Ti csak keressétek az Ő országát, a szeretet országát és akkor a tajtékzó, fenyegető hullámok megtartanak, felemelnek a magasba Őhozzá! Csak azt, aki nem igyekszik Feléje, csak azt nyeli el a hullám, de nem örökre, mert egy bizonyos idő múlva újra felszínre hozza egy más helyen, de nem holtan, csak elkábítva, hogy új életre ébressze. Ne aggodalmaskodjatok, hanem próbáljatok a mai naptól kezdve aggodalom nélkül élni. Próbáljatok játszani az élet hullámaival, és akkor meglátjátok, hogy mily boldogság és mily öröm az élet. Próbáljátok! Csak nyerhettek!
Testvéreim, csináljátok szeretettel, kézzel, lábbal a tempókat az élet hullámaiban, vagyis munkálkodjatok kézzel, lábbal, de szeretettel és aggodalom nélkül, és meglátjátok, boldogan juttok át Hozzá a túlsó partra. Hogy vannak körülöttünk, kik éheznek, rongyosak, hajléktalanok, éhen halnak, balesetben elpusztulnak, az nem ok arra, hogy mi aggodalmaskodjunk, mert ennek megvan az oka, az ők mostani, vagy az előbbi életükben!
Ha mi még nem éheztünk, nem voltunk hajléktalanok és nem pusztultunk el baleset által, az nem a mi munkánknak, testi erőnknek, spekulációnknak, aggodalmaskodásunknak az eredménye, hanem annak, hogy Ő adott nekünk erőt, egészséget, és kísért bennünket az Ő szeretetével. Ha pedig éheztünk, rongyosan jártunk, hajléktalanok voltunk, vagy leszünk, az nem azért volt, vagy lesz, mert keveset aggodalmaskodtunk, vagy keveset aggodalmaskodnánk, hanem az megpróbáltatás és alkalom a Hozzá való közeledésre. Ámen!
Budapest, 1931. 6. 3.