Az utolsó fillér megfizetése

Máté 5,26-ban azt mondja az Úr Jézus: „Bizony mondom néked, ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.” Ha nem vagyok jó akarója az ellenségemnek még e földi életemben, akkor a szellemvilágban a bíró, vagyis a lelkiismeret átad a poroszlónak, vagyis a sorsnak, karmának, és az belevet a tömlöcébe, vagyis egy új testbe, és újból le kell születnem, hogy a bűnömet levezekeljem, és megfizessek mindent az utolsó fillérig, mert a földi adósságot a Földön kell megfizetni. A reinkarnáció tehát Isteni igazság, és ha nem volna, ki kellene találni, hogy legyen!

De az utolsó fillér megfizetése evvel még nincs kimerítve. Hogy megértsük mit is mondott Ő ezen szavakban, nekünk tudnunk kell, hogy az egész mindenség csak az adósok kedvéért lett, hogy azok fizethessenek és fizessenek. A Földön fizet az egész ásvány, növény és állatvilág, és fizet az embervilágban levő összes lélek is, mert az egész mindenség telve van az Istenből kiáradó és a Hozzá visszatérő életprincípiummal.

Az életprincípium egy erő, a leendő szellemi egyéniségeknek a tengere. Az eredeti életprincípium még nem szellem. Az eredeti életprincípium az Istenből árad ki, és először az ősnapok anyagába kell bemennie, hogy ott megtanulja az összetartást. Ezután éltetnie kell az ősnapok, majd a II., III., IV., V. rendű bolygók növényvilágát, és végül a VI. rendű bolygók, például a Földnek az illatos rózsáit, hogy ott megtanulja az egy helyben való működést mások javára. A növényvilág éltetése után az állatvilágot kell éltetnie, hogy elsajátítsa a különböző helyeken gyakorlandó hűséget, türelmet, szorgalmat, értelmet, szeretetet stb. Csak ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában kaphat az Atya gyermekét megillető szabad akaratot, értelmet és szeretetet. Az állatvilág éltetését az V. rendű bolygókon kezdi, ahol a fél anyagi, szelíd állatvilágot élteti, majd a IV., III., és II. rangú világok, és végül az ősnapok állatvilágának éltetése után visszatér az ősvilágosságba, ahonnan kiindult. Mindezek után ott megkapja a szabad akaratnak, az értelemnek, a szeretetnek a legmagasabb fokozatát, hogy tiszta szellem legyen, kit mi elsődnek mondunk. Erre a fejlődési folyamatra szüksége van, mert a mindenségben ugrás nincsen. Ez természetes. Azonban az eredeti életprincípium nem szenved a fejlődésének az egész ideje alatt, hanem csak boldogságot érez, mert neki nincs adóssága, neki nincs mit fizetnie.

Másképp van azonban a lefokozott életprincípiummal, amely már volt szellem, amely már adósságot csinált az ő bukásában, mert mint megteremtett elsőd, gőggel telt meg, és jobban szerette az anyagot, mint az Atyát. A megteremtett elsődök egy nagy részét elfogta a gőg és az anyag szeretete. Az anyagiasság annyira körülzárta őket, hogy nem ismerték fel egymásban a testvért, nem ismerték az Atyát, minden oly munkára, amelyből örömük lett volna képtelenek voltak, és a haladásukban megálltak. Akkor még a tiszta elsődökkel voltak együtt, de káoszt, zűrzavart teremtettek, amelyből kivezető utat nem találtak. Az a helyzet állt elő, mint napjainkban. Mi is annyira körül vagyunk zárva az anyagiasságtól, hogy nem ismerjük az Atyát, nem látjuk egymásban a testvért, örömöt okozó munkára nem vagyunk képesek, a zűrzavarunkból pedig, amelyet teremtettünk kivezető utat nem találunk. Az Atya az ilyen állapotot mindig szétválasztással tisztítja meg. Így történik most is, és így történt akkoron is. Vagyis az Isten az első káoszt, zűrzavart az által tisztította meg, hogy az engedelmes elsőd szellemeket, a kisugárzásukból teremtett ősnapokban hagyta, míg a gőgös elsőd szellemek a nehezebb kisugárzásaikkal ezekből kiestek, és teremtményeikkel együtt képezték a másodrendű napokat. Isten itt felébresztette őket és csak bűnbánatot, megtérést kívánt tőlük fizetés képpen. Hisz mi is csak ezt kívánjuk első ízben a vétkes gyermekeinktől. Akik megtértek, azok a másodrendű napokban egy ideig boldog, paradicsomi életet éltek, azután visszamentek az ősnapokba. A másodrendű napokat az ottani boldog élet miatt paradicsomi napoknak is nevezzük.

De nem minden szellem tért meg a paradicsomi napokban. Egy részük mikor ismét jól érezte magát, ismét gyűjteni, halmozni kezdte az anyagot, és az anyagiasság ismét körülzárta őket, és ismét előállt az a kétségbeesett, reménytelen helyzet, mint napjainkban. Kivezető utat ők sem találtak. A végtelenül szerető Atya ilyenkor azt mondja:

Gyermekem, látod magad is, amit eddig tanultál, elfelejtetted. Nem tudod a szeretetből való összetartást, az egy helyben való működést, és a mindenütt gyakorlandó hűséget, szorgalmat, kitartást, türelmet, akaratot, értelmet, szeretetet, engedelmességet, alázatot. Ezeket csak úgy sajátíthatod el, ha ismét iskolába mégy és pedig a te mostani lényednek megfelelő iskolába. Vagyis azt a nehezebb légkört, amit magad teremtettél, azt szeretettel kell összetartanod, hogy az legyen a te harmadik hazád. Az ottani nehezebb anyagból kell kifejlesztened az egész növény és állatvilágot. Ez által először magadnak használsz, mert ismét megtanulod a szeretetből jövő összetartást, az önzetlen egyhelyben való munkálkodást, és a mindenütt gyakorlandó szeretetet, értelmet, akaratot, türelmet, kitartást, hűséget, szorgalmat, alázatot, engedelmességet. Másodszor használsz a testvéreidnek, akik utánad jönnek oda, mert ilyen hazára szükségük lesz. Édes gyermekem, számodra más út nincs, mert látod, a második hazád finomabb légköréből ismét kiestél, mint a vízcsepp a párából, és most folyton lejjebb és lejjebb esel. Akarod mindezt végigcsinálni, amit most neked megmutattam? Szeretett gyermekem, hogy ezt könnyebben elvégezhesd, megbocsátom, illetve elfelejtem a te múltadat, és te semmire nem fogsz visszaemlékezni. Az itteni munkád elvégzése után ismét az elhagyott hazádban, a paradicsomi napokban ébredsz majd fel!

Természetes, hogy ily megvilágítás után a paradicsomi napokból is kiesett szellemek örömmel és újból vállalták a III. rendű napokban a munkát. Azok, akik jó életet éltek és megtértek a III. rendű napokban, azok visszakerültek a paradicsomi napokba, de nem minden szellem tért meg, hanem tovább buktak a IV., V. és végül a legnehezebb VI. rendű bolygókra, mint például a mi Földünk. Ilyenek vagyunk mi is, mi is már hatszor csináltunk adósságot, hatszor voltunk ismétlő iskolában.

Ajánlatos tehát, hogy ne tegyük ki magunkat a most kialakuló, utolsó, hetedszeri iskolának, mert az bizony kimondhatatlanul keserves lesz, hanem kezdjük el végre valahára a folytonos fizetést ama összes bolygókon át, amelyeken ide jutottunk. Az utolsó fillért pedig akkor fizetjük meg, ha ismét elsődök leszünk az ősnapokban, hol voltunk egykoron. Nincs tehát két féleképpen teremtett szellem, és a szellemteremtésnek vége nem lesz, amint kezdete sem volt, mert az egész mindenség mindig telve van és volt olyan életprincípiummal, akiből még csak fejlődik a szellem, és olyannal, aki már volt szellem, és ismét azzá fejlődik!

Budapest, 1933. 2. 16.