Haladás a spiritizmus megvilágításában

Haladni a korral! Ezt akarja az ember, de ezt akarja az Isten is. Csakhogy másképp akarja az ember és másképp akarja az Isten. Hogy miképp vezette az Isten az embert a haladás útján az ősembertől kezdve a mai napig, azt megírva találjuk a Bibliában. Abban az időben mikor még ősemberek, illetve Ádámok és Évák voltunk itt a Földön, mikor még nem volt a lelkünkben a lelkiismeret törvénye, miként nincs az állatoknak nevezett testvéreinkben sem, abban az időben az ember haladása kizárólag az Isten kezében volt. Akkor az Isten az Ő magasabb szellemgyermekei által fejlesztette az ősemberek, illetve az Ádámok kezdetleges testét és állati lelkét. Akkor még semmiféle törvény nem létezett, amint nem létezik az állatoknál most sem. Tehát akkor nem számíttatott be a bűn sem, vagyis nem számíttatott be bűnnek az sem, ha például az ősember megette egymást.

Erről az időről írja Pál apostol azt, hogy a törvényig is vala bűn a világon, de a bűn nem számíttatik be, ha nincsen törvény. (Róm. 5,13) Mikor az apostol azt mondja tovább, hogy a halál már akkor is uralkodott az ősembereken, illetve az akkori Ádámokon, mint most az állatokon (Rom. 5,14), akkor evvel azt mondja, hogy már az ősemberek, illetve a lelkiismerettel nem bíró állatemberek, Ádámok is bűnösek voltak, mert a halál a bűnnek a következménye, zsoldja. (Róm. 6,23) Tehát úgy az állat módjára élő ősembernek, valamint a mostani állatoknak is egy nagy bűnös múltjuk van, és volt.

Erről a bűnös múltról beszélnek most a szellemtestvéreink a spiritizmusban az egész világon, mert erre a Biblia csak nagyon burkoltan utal. De hogy a haladás meg ne álljon, az Isten felébresztette az ősember lelkében a lelkiismeretet, a lelkiismeret törvényét akkor, amikor az értelme kifejlődött, amikor az értelme már eleget haladt. Erről az Időről mondja Pál apostol: „A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék, de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik.” (Róm. 5,20)

Noé és az utódai kapták a legelső törvényt a haladás céljából. Mózes I. könyvének 9. rész 6. versében azt mondja az Isten Noénak és az utódainak, az úgynevezett Noachitáknak, hogy: „A ki embervért ont, annak vére ember által ontassék ki.” A halálbüntetés tehát abba a korba való volt, de nem a mostaniba! Ez volt a legelső vallás, a Noachiták ősvallása, ami kezdetnek elég volt. A Noachiták, illetve Noé nemzetsége azonban még bálványimádó volt. Azért hogy az Isten előbbre vigye őket a haladás terén, adta nekik a patriarchák vallását, vagyis adta nekik Ábrahám, Izsák, Jákob egyistenhitét, amely eltiltotta őket a bálványimádástól. Bizonyítja ezt Mózes I. 31,19: „Lábán pedig elment vala juhait nyírni, azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.” A bálványimádást Jákob szüntette be: „Akkor mondá Jákob az ő háza népének, és mindazoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen Isteneket, kik köztetek vannak. Átadák azért Jákobnak mind az idegen Isteneket, kik náluk valának.” (Mózes I. 35, 2-4)

Mikor a zsidóknál kifejlődött már a rendes társadalmi élet, akkor az Isten ismét egy lépéssel előbbre vitte őket a haladás terén, és adta nekik a Mózes törvényeit és a prófétákat. Vagyis megmondta nekik Mózes által, hogy miképp viselkedjenek az egy Istennel és egymással szemben. Megtiltotta nekik az ölésen kívül már a paráználkodást és a hamis esküt is. Elrendelte az Isten nevének és a szülőknek a tiszteletét és szeretetét, valamint a felebarátnak a szeretetét is, és a minden hetedik pihenő napot.

Hogy ezen parancsolatok betartása az ő érdekük, azt még nem mondta nekik, miképp mi sem mondjuk meg a mi kicsiny gyermekeink. Az Isten egyszerűen csak szigorúan parancsolt, miként mi is parancsolunk minden magyarázat nélkül akkor, ha tudjuk, hogy a kicsiny gyermek a komoly magyarázatot úgysem értené meg. A kicsiny gyermekeknek még parancsolni kell a jót, a szeretetet, és meg kell őket fenyegetni a lehető legrosszabbal. Az Isten is a hetedik nap be nem tartása esetén halállal fenyegette meg a zsidókat.

Az idő azonban halad, és vele együtt haladnunk kell nekünk is! Idővel a földi szülő is megszűnik parancsolni a már értelmesebb felnőtt gyermekének, ezért tanítja, oktatja, és már csak kéri őt a jóra, és óva inti a rossztól. Így tett az Isten is az Ő tanító gyermekei, a próféták, és végül Jézus által. Mi földi emberek tehát már az Isten felnőtt és oly értelmes gyermekei vagyunk, akiknek Ő már nem parancsol, hanem ehelyett csak kér bennünket, hogy a haladásunk ne az anyagban legyen, hanem haladjunk szellemileg, mert mi tulajdonképpen szellemek vagyunk, és a mi jövőnk nem itt az anyagban, hanem a szellemvilágban van.

Hogy a mi jövőnk és a végleges rendeltetésünk nem e Földön van, az kilátszik onnan is, hogy minden olyan haladás, amely nem a szellemet szolgálja, gyászos eredményeket hoz. Ha milliókra törekszünk, milliók nyomorát idézzük elő, ha a technika vívmányaival kényelmes, öröklakássá akarjuk berendezni ezt a Földet, akkor egyre-másra jönnek az erőszakos felmondások és az erőszakos kilakoltatások e Földről. Mert mi a növekvő nyomor? Nem más, mint fölmondás. Mi a földrengés, az árvíz, a ciklon, a háború, a forradalom? Nem egyebek, mint erőszakos kilakoltatások a Földről. Miért? Mert a saját jóakaratunkból, nem akarunk haladni a szellemvilág felé, a szeretet felé, ama tökéletesség felé, amelyből példát adott nekünk a mi Urunk, Jézusunk.

Bennünket nem a katonaság és a rendőrség szaporítása és állandó készenléte fog megmenteni, hanem az, ha szaporodnak az olyan emberek, akik öntudatosan munkálkodnak önmagukon, akik fejlesztik önmagukban a szeretetet, hitet, alázatot; ha szaporodnak az olyan emberek, akik felismerték a szellemvilág létezését, és a legfontosabb életfeladatuknak a szellemvilág kiismerését tekintik, és ezen ismereteknek a legszélesebb körben való terjesztését ott, ahol kereső, vágyódó lelkek vannak; ha szaporodnak az olyan emberek, akik a szellemvilág törvényei, a szeretet, hit, alázat törvényei szerint élnek; ha szaporodnak az olyan emberek, akik a földi kincseiket és a szellemi tehetségeiket nem a maguk dicsőségére, hanem mások boldogítására használják fel.

Azért terjed a spiritizmus az egész világon, mert az Isten meg akarja menteni ezt a világot az által, hogy a szellemek által megmutatja a haladást a szeretet, az alázat, a hit felé, mert a mai kereszténység már nem halad az Úr Jézus felé, hanem a világ fejedelme felé. A kereszténység volt hivatva arra, hogy a világ sója legyen, de mivel megízetlenült, elromlott a világ haladása. Ezért szórja most az Isten az egész világra az új sót, a spiritizmust, hogy megmentse a haladást, illetve hogy a haladásunkat a helyes irányba terelje. Ezen célból az Isten felhasználja az Ő szellemgyermekeit a tanításra, de miután a világ a szellemi tanításokat elfogadni nem akarja, ezért munkába szólítja azon szellemgyermekeit is, akik nem képesek másra, csak a rombolásra!

A romboló szellemek vezetik és irányítják a romboló természeti erőket, és a romboló szellemek szólítják munkába a rombolni akaró embereket is. A Jóisten egyaránt foglalkoztatja a jó és rossz a gyermekeit az egészséges haladás érdekében. A spiritizmus után a rombolás van hivatva arra, hogy felébressze bennünk a Krisztusi szeretetet, a Jézus felé való haladást. Ha körülnézünk meglátjuk, hogy már éljük is ezen napokat, mert rombolnak az emberek és rombol a természet is.

Budapest, 1932. 6. 16.