Jézus személyes jelenlétének megérzése
Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. Most karácsony hetében szükséges, hogy megemlékezzünk arról az igazságról, hogy a mi Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk, a Földön 1934 évvel ezelőtt a betlehemi jászolban testbe öltözött, még pedig gyermeki testbe, Mária fluidjainak igénybevételével. Kisded testét aztán 30 éven át nagyra növesztette. Jézus tehát nem valóságos, hanem csalt látszólagos ember volt.
Jézus materializációja nem az első, amellyel a Biblia foglalkozik. Jézus előtt, Ábrahám idejében már materializálódott a Földön egy nagy szabad szellem, nevezték Melkisédeknek. Az ő materializációja csak annyiban különbözik Jézus materializációjától, hogy ő egyből egy férfialakot formált magának, és abban tartózkodott itt 100 évig, és tanította Izrael népét, mint főpap. Aztán, amilyen hirtelen feltűnt, oly hirtelen eltűnt. Jézus nem jöhetett, és nem mehetett el ekképpen, mert akkor nem teljesedett volna be mindaz, ami megíratott, és amire vállalkozott. NEKI nem volt szüksége földi anyára, és a 30 éves testi fejlődésre. Ezért van az, hogy csecsemő korától tizenkét éves koráig, és azután 30 éves koráig nem tudunk semmit sem ŐFELŐLE. Az Egyiptomba való futásnak is más célja volt. Világos, hogy NEKI menekülésre szüksége nem volt.
Hogy Melkisédek főpap egy materializált szabad szellem volt, az kilátszik onnan is, hogy Pál apostol azt írja róla: „Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való, sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához.” (Zsidók 7,3) Mikor pedig Pál apostol azt írja Jézusról, hogy Melkisédek rendje szerint lett (Zsidók 6,20), akkor evvel azt mondja, hogy Jézus is földi apa és anya nélkül lett, amit Jézus maga is megerősít Máté 11,11 és Lukács 7,28-ban. Jézus tehát a legtisztább teremtett, szabad szellem most is, mi meg testet öltött bukott szellemek vagyunk.
Ezen igazság tudatában most karácsonykor az a gondolat merül fel bennünk, hogy az Ő testbeöltözése napján, nekünk tulajdonképpen szellemi örömöket kellene éreznünk, mert ha csak anyagi örömeink vannak, akkor bizony nincs karácsonyunk. Mi légyen tehát az embernek, a testet öltött szellemnek valódi karácsonyi öröme? Örvendezés azon, hogy megszületett bennünk a gyermek Jézus, a kisded SZERETET, és örvendezés azon, hogy meg tudjuk érezni Jézusnak, a legtisztább szabad szellemnek, a mi legnagyobb testvérünknek a személyes jelenlétét. Hogy a kisded SZERETET már megszületett bennünk, azt onnan tudjuk meg, ha látjuk, hogy már több embert vagyunk képesek egyformán szeretni most, mint a múlt karácsonykor, ha látjuk, hogy fogytak és elfogytak azok, akik nekünk ellenszenvesek voltak, még a múlt karácsonykor. Ennek a meglátása valódi karácsonyi öröm.
A második karácsonyi öröm, ha az ember, a testet öltött szellem megérzi Jézusnak, a szabad szellemnek személyes jelenlétét. Ennél nagyobb öröm nincs. Ez oly nagy öröm, hogy ezt a fizikai testünk nagyobb mérvben el sem bírja, és hosszabb ideig, egyhuzamban elviselni nem képes. Azok az esetek, amelyek Jézus személyes jelenlétét bizonyítják, és valódi karácsonyi örömöt okoznak, a következők:
A legelső és a leggyakrabban előforduló eset az, mikor lelkemben vihar támad, és az aggodalom, félelem, és kétségbeesés vadul tomboló hullámai, már-már elnyelik békességem hajóját, és én akkor a lelkemben felkeltem a Mestert, és könyörgök HOZZÁ: „URAM segíts, mert elborítanak az élet hullámai!” Ha lelkemben erre csend áll be, ha nincsen már veszélyben békességem hajója, ha erősséget kaptam, bizony Ő volt AZ, AKI ezt megcselekedte. Ő szólt hozzám most is: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” Ha lelkem nyugalmát én magam tudnám megteremteni, akkor bizony nem volna ott soha vihar, és ha mégis kitörne, lecsendesíteném azonnal én magam is, anélkül, hogy Jézusra gondolnék. Ha karácsonykor visszagondolok arra a sok esetre, amikor Ő évközben lecsendesítette lelkem háborgását, akkor örvendek, mert tudom, hogy Ő személyesen velem van, karácsonyi örömöm van.
Jézus személyes jelenlétének második bizonysága, hogy mindig többet és többet gondolok ŐREÁ, annyira, hogy Ő nem megy ki többet az én gondolatomból. Ő helyet foglal az én gondolatvilágomban, mint ERŐSSÉG! Ha én karácsonykor azt látom, hogy az Ő erőssége velem volt egész éven át, bizony nagy az én karácsonyi örömöm.
A harmadik eset Jézus személyes jelenlétének harmadik bizonysága, hogy én ANNAK a képmása leszek, AKIRE gondolok. Az egész lényem csodálatosan átváltozik. Hitetlenségemből hit lesz. Nem ingadozom többé, nem aggodalmaskodom, nem félek, szikla leszek, bátor leszek, hős leszek. A gőgöm alázattá, a gyűlöletem szeretetté változik át. Ha én karácsonykor, ezt az átváltozást észreveszem magamon, akkor nagy örömmel sóhajtok fel HOZZÁ: „Uram, tudom, hogy Te velem vagy, hogy Te engem soha el nem hagysz!”
A negyedik eset Jézus személyes jelenlétének, hogy eljön életemben az az idő, amikor már nem megyek oda, ahová én akarnék, amikor már nem én övezem fel magamat e világ vágyaival, hanem kinyújtom kezemet, és más övez fel, Jézus övez fel engem az Ő országába való vágyakozással, és odavisz, ahová nem akarok, a szeretetbe, alázatba. (János 21,8) és én olyan leszek, mint a lágy viasz, és Ő nyomja rá erre a lágyságra az Ő pecsétjét, szeretetét. Ő tette lággyá az én lelkemet, az Ő személyes jelenléte, és én akkor vagyok NEKI elpecsételve, ha az én akaratom, az Ő akarata. Ha ezt karácsonykor látom, nagy az én örömöm.
Ötödik eset. Jézus személyes jelenlétének ötödik bizonysága, hogy Ő annyira felfokozza megértésemet, hogy most pillanatok alatt megértem azon szavait, amelyeket 50 évig olvastam, hallottam, és mégsem jöttem rá arra az igazságra, ami onnan hangosan kiabál már 19 századon át, és az egyházak sem jöttek rá még ma sem, és a megnemértésből van köztük gyűlölet és viszály. Amikor én, most karácsonykor visszapillantok arra a sok megértett igazságra, akkor ismét nagy örömmel sóhajtok fel HOZZÁ: „Uram, tudom, hogy Te velem vagy, hogy Te engem soha el nem hagysz!”
Jézus személyes jelenlétének vannak még látható, hallható, és testileg érezhető bizonyságai is. Ilyenek a lelki szózatok, az elragadtatások (extázis), és a homlokon való fénynyomás. Mind megannyi karácsonyi öröm.
Hogy Jézus személyes jelenlétét ne gondoljuk illúziónak, tudnunk kell, hogy a mindenségben minden hármas lényegű, vagyis Szellem-Erő-Anyag! Maga az ISTEN, a Messiás, és a porszem is Szellem-Erő-Anyag! Hiszen, a látható világunkban is úgy van, hogy értelem, erő és anyag nélkül nincs semmi. Ha e háromságból valamelyik hiányzik, a másik kettő tehetetlen. Jézus tehát velünk van mindennap a világ végezetéig az Ő Szellemével, Erejével és Anyagával. Anyagtalan, testetlen szellem nincs! Az lehetetlenség! Tehát van anyaga, teste az Atyának és a Fiúnak is. Ez pedig az Ő kisugárzásuk, az Ő Szeretetük, amely betölti az egész mindenséget. Ezt kell enni, inni minden szabad és minden testet öltött szellemnek, embernek. Ebből az isteni fénykisugárzásból, ebből a legfinomabb anyagból táplálkoznak a szellemek! Ez a valódi oltári szentség, és nem az a megszentelt tészta, amely el van zárva, és nem férhet hozzá minden lény, és amelyet csak egy gyarló ember ad nekünk.
Holott Jézus világosan megmondja, hogy Ő maga adja nekünk az Ő testét, vérét, és nem egy ember. „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá. Ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért.” (János 6, 51) Jézus teste és vére felett nem rendelkezhetnek a gyarló emberek, még ha papok is, és azt nem zárhatják el, az természetes és világos. Jézus nem bízta meg a papokat még a szimbólumok kiszolgáltatásával sem, mert Ő határozottan, kétszer egymásután azt mondja: „És az a kenyér pedig, amelyet ÉN ADOK, az ÉN testem, amelyet ÉN ADOK a világ életéért.” (János 6, 51) Hol itt a megbízás? Ezen, most felismert igazság újabb karácsonyi öröm, mert én tudom, hogy bárhol is vagyok, mindenhol eszem, iszom az Ő testét, vérét, amelyet közvetlenül Ő ad nekem. Ettől van életem, van boldog szent karácsonyom.
Budapest, 1934. 12. 20.