Káin és Ábel esete a spiritizmus megvilágításában

Mózes I. könyvének 4. része szó szerint egy egyszerű családi történet. A spiritizmus fényénél pedig a Föld emberiségének történelme. Az eredeti görög, héber és arámi Bibliában az 1. vers így szól: „Miután Ádám ismerte nejét, Évát, fogant és megszülte Káint, mondván: Nyertem fiat Istennel.” Ha tudjuk, hogy Adám az adamah szótól szármázik, amely földet jelent, és Éva görögül Eua, életet jelent, Káin pedig héberül szerzemény, akkor az 1. versnek értelme ez: „Miután a föld megismerte az életet, illetve az anyag érintkezett az életprincípiummal, fogant és szerzeménye lett a szellem segítségével.” Az első szerzemény a növényzet. Azért mondja a Biblia, hogy Káin az első szerzemény földművelő, növénytenyésztő volt. A növényzetet követte az állatvilág, amelyben már élő lehelet van. Azért mondja a második vers, hogy Káint követte Ábel, aki állattenyésztő volt, és az Ábel szó héberül leheletet jelent.

A 3. és 4. vers szerint idők múltával az emberek rájöttek az Isten létezésére, és kedveskedtek Neki. A földművelő, vagyis az anyagias kultúrát űző, anyagot adott. Az állattenyésztő, vagyis a lelkes lények kultúrájával foglalkozó, élő lelket hozott ajándékba. A 6. és 7. vers szerint, mondá Isten az anyagias embernek: „Miért gerjedtél haragra? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.” Természetes, hogy Isten csak a lelki ajándékra tekintett akkor és tekint örökké.

A 8. vers szerint a haragvó ember, mikor a mezőn vala felebarátjával, megölé őt. Miért a mezőn és nem a városban? Mert a város az ő házaival és utcáival éppúgy korlátozza az ember szabad mozgását, akaratát, mint a törvény az ő paragrafusaival. A mező ellenben az a lelki állapot, amelyben a haragvó ember nem lát maga előtt törvényt, parancsolatot, és mozoghat bármely irányban, tehát belegázol az életbe. A búzát a falusi ember életnek mondja.

A 9, 10, 11. versek szerint az Isten felelősségre vonja ezért az embert és kérdi: „Hol van Ábel a te atyádfia? Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.” Vagyis az ő élete, szelleme kiált fel hozzám abból a földből, anyagból, amely befogadta őt, amelyben újraszületett. Hogy a vér életet jelent, az meg van írva Mózes I. 9,5-ben. A görög eredeti Biblia szerint az Isten így folytatja: „Átkozott légy e földtől.”, tehát nem e földön, amint azt a Károli féle Biblia helytelenül mondja. Vagyis átkozzon téged az a föld, az az anyag, amely a legyilkolt ember életét újra befogadta, vagyis átkozzon téged a föld anyagában újra élő ember, akit előbbi életedben megöltél. Mert az Isten nem átkoz, illetve nem kíván rosszat senkinek, az természetes.

Az újra testöltést, a reinkarnációt a Biblia képletesen úgy fejezi ki, hogy: A föld, az anyag megnyitja száját, és újból befogadja a vért, illetve az életet, a szellemet. Gyilkosság esetén a gyilkos ember kezéből megy a szellem új testöltésbe. A 12. versben az eredeti görög Bibliában azt mondja az Isten: „Amikor e földet műveled, nem adja az meg neked többé terményét tenéked.” Vagyis a gyilkost az Isten figyelmezteti, hogy ha majd foglalkozik avval a földdel, avval az anyaggal, amely a legyilkoltnak a szellemét befogadta, vagyis műveli azt az embert, akit előbbi életében legyilkolt, akkor az, nem adja meg neki a kívánt termést, a szeretetet. Helytelen tehát a Károli féle Bibliában az a parancsa, hogy: „Ne adja az többé néked!”, mert az Isten senkit sem tilt el a jó terméstől, a szeretettől! Ugyancsak helytelen a Károli féle Bibliában Istennek az a további parancsa, hogy: „Bujdosó és vándorló légy a földön!” Isten nem tesz erőszakkal senkit sem bujdosóvá és vándorlóvá, még a gyilkost sem! Ő csak figyelmezteti, hogy az lesz a Földön, ezért helyesen mondja az eredeti görög Biblia: „Bujdosó leszel a földön!”

A bujdosást, vándorlást a spiritizmus magyarázza meg világosan. Ugyanis amikor a szellemvilágban a gyilkos szellemét üldözni kezdi a meggyilkoltnak a szelleme, akkor az lekívánkozik a Földre, és egy emberi testbe bújik, azaz leszületik. Vándorlóvá pedig akként lesz a szellem a Földön, hogy jóvátétel céljából, testet öltésből testöltésbe vándorol. Káin életében tehát benne van az újraszületés, a reinkarnáció!

Most pedig foglalkozzunk Káinnak, vagyis az anyagias embernek ama feleletével, amelyet ad az Istennek, pontosabban annak a magasabb szellemnek, amely a lelkiismeret hangjában felelősségre vonja őt akkor, ha elpusztította felebarátja életét, vagy csak pusztulni is hagyta azt. Mert Káin ma mindenki, aki segíthetné az ő atyjafiát testileg és lelkileg, de mégis eltűri maga mellett az anyagi és a lelki nyomort dacára annak, hogy anyagilag és lelkileg is fölösleggel rendelkezik. Az első Káin kezével ölte meg Ábelt, a mai Káinok pedig az ő bűnös közönyükkel és önzésükkel ölik meg a nyomorgó, éhező Ábelek nagy tömegét.

Az emberi társadalom kezdet óta a Káinok és Ábelek csoportjából áll. A Káinok nem képesek belátni, hogy ők csak akkor lehetnek boldogok, ha az Ábelek is boldogok. A Káinok azon gondolkoznak, hogy feleslegüket mire használják fel még, az Ábelek pedig azon törik a fejüket, hogy az ínségükben miről mondjanak le még. Hogy a két csoport között nem lehet összhang, nem lehet harmónia, az természetes. Mert az egyik csoportnál uralkodik a bűnös közöny és önzés, a másikon pedig a még bűnösebb gyűlölet. E két csoportnak, a Káinoknak és Ábeleknek egymással szemben való bűnös viselkedése szüli a szociális problémát. Ezt a szociális problémát semmiféle politikai programmal, sem szervezkedéssel megoldani, megszüntetni nem lehet. Ennek a problémának az egyedüli orvossága a több szeretet. Több szeretet a fölösleggel rendelkezőknél, és több szeretet a hiányban szenvedőknél!

Hogy Káin és Ábel első esete óta a Földön már maga a megtestesült Szeretet, a mi Urunk, Jézusunk is megjelent, az csak annyit változtatott a dolgok állásán, hogy a szeretet helyett vallások és gazdagon felékesített templomok keletkeztek, de az Istennek tulajdonképpeni templomai, a lelkek, bizony üresen maradtak a szeretettől, illetve telve vannak közönnyel és önzéssel.

Valahányszor egy gyilkos ütés következtében eltűnik egy Ábel, vagy a tömeges, bűnös közöny és önzés következtében tömegesem tűnnek el az Ábelek, mindannyiszor megszólal Káinnál a felelősségre vonó szellemi hang: „Hol van Ábel, a te atyádfia?” Káin pedig zavarában először azt mondja: „Nem tudom!” Azután pedig, hogy elhárítsa magától a felelősséget, kérdésben felel: „Avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” A mai Káin az ő bűnös közönyében a szegény és nyomorgó Ábelek gondozását a Jóistenre bízza, sőt imádkozik is értük, hogy a Jóisten segítse meg őket, de hogy ez az ő kötelessége volna akkor, amikor azt megtehetné, azt elismerni nem akarja.

Miután az Isten látja és hallja, hogy a mai Káinok újból, mindig csak azt mondják: „Avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?”, ezért utoljára figyelmezteti őket a spiritizmusban az Ő szellemgyermekei által a szeretetre, hogy cselekedjenek akképpen, amiképpen az Ő szent Fia mutatta nékik egykoron. Krisztus valamikor egyetlen személyben volt nálunk, de az Atya most azt akarja, hogy az Ő Fia most sok személyben, mindenkiben itt legyen. Ámen!

Budapest, 1932. 1. 28.

Köszönetnyilvánítás!

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi szellemi lénynek, akik odaátról segítettek nekem az életem során, akár szellemi üzenetekkel vagy bármilyen egyéb módon. Külön szeretném megköszönni a sok szellemi segítséget és üzenetet a Nagymamám és Nagypapám szellemének, az Angyaloknak és az Őrangyalomnak is. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset, ezért külön hálás vagyok, hogy ennek ellenére foglalkoztok velem.

Köszönöm!