Káin és Ábel esete a spiritizmus megvilágításában

Mózes I. könyvének 4. része szó szerint egy egyszerű családi történet. A spiritizmus fényénél pedig a Föld emberiségének történelme. Az eredeti görög, héber és arámi Bibliában az 1. vers így szól: „Miután Ádám ismerte nejét, Évát, fogant és megszülte Káint, mondván: Nyertem fiat Istennel.” Ha tudjuk, hogy Adám az adamah szótól szármázik, amely földet jelent, és Éva görögül Eua, életet jelent, Káin pedig héberül szerzemény, akkor az 1. versnek értelme ez: „Miután a föld megismerte az életet, illetve az anyag érintkezett az életprincípiummal, fogant és szerzeménye lett a szellem segítségével.” Az első szerzemény a növényzet. Azért mondja a Biblia, hogy Káin az első szerzemény földművelő, növénytenyésztő volt. A növényzetet követte az állatvilág, amelyben már élő lehelet van. Azért mondja a második vers, hogy Káint követte Ábel, aki állattenyésztő volt, és az Ábel szó héberül leheletet jelent.

A 3. és 4. vers szerint idők múltával az emberek rájöttek az Isten létezésére, és kedveskedtek Neki. A földművelő, vagyis az anyagias kultúrát űző, anyagot adott. Az állattenyésztő, vagyis a lelkes lények kultúrájával foglalkozó, élő lelket hozott ajándékba. A 6. és 7. vers szerint, mondá Isten az anyagias embernek: „Miért gerjedtél haragra? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta.” Természetes, hogy Isten csak a lelki ajándékra tekintett akkor és tekint örökké.

A 8. vers szerint a haragvó ember, mikor a mezőn vala felebarátjával, megölé őt. Miért a mezőn és nem a városban? Mert a város az ő házaival és utcáival éppúgy korlátozza az ember szabad mozgását, akaratát, mint a törvény az ő paragrafusaival. A mező ellenben az a lelki állapot, amelyben a haragvó ember nem lát maga előtt törvényt, parancsolatot, és mozoghat bármely irányban, tehát belegázol az életbe. A búzát a falusi ember életnek mondja.

A 9, 10, 11. versek szerint az Isten felelősségre vonja ezért az embert és kérdi: „Hol van Ábel a te atyádfia? Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.” Vagyis az ő élete, szelleme kiált fel hozzám abból a földből, anyagból, amely befogadta őt, amelyben újraszületett. Hogy a vér életet jelent, az meg van írva Mózes I. 9,5-ben. A görög eredeti Biblia szerint az Isten így folytatja: „Átkozott légy e földtől.”, tehát nem e földön, amint azt a Károli féle Biblia helytelenül mondja. Vagyis átkozzon téged az a föld, az az anyag, amely a legyilkolt ember életét újra befogadta, vagyis átkozzon téged a föld anyagában újra élő ember, akit előbbi életedben megöltél. Mert az Isten nem átkoz, illetve nem kíván rosszat senkinek, az természetes.

Az újra testöltést, a reinkarnációt a Biblia képletesen úgy fejezi ki, hogy: A föld, az anyag megnyitja száját, és újból befogadja a vért, illetve az életet, a szellemet. Gyilkosság esetén a gyilkos ember kezéből megy a szellem új testöltésbe. A 12. versben az eredeti görög Bibliában azt mondja az Isten: „Amikor e földet műveled, nem adja az meg neked többé terményét tenéked.” Vagyis a gyilkost az Isten figyelmezteti, hogy ha majd foglalkozik avval a földdel, avval az anyaggal, amely a legyilkoltnak a szellemét befogadta, vagyis műveli azt az embert, akit előbbi életében legyilkolt, akkor az, nem adja meg neki a kívánt termést, a szeretetet. Helytelen tehát a Károli féle Bibliában az a parancsa, hogy: „Ne adja az többé néked!”, mert az Isten senkit sem tilt el a jó terméstől, a szeretettől! Ugyancsak helytelen a Károli féle Bibliában Istennek az a további parancsa, hogy: „Bujdosó és vándorló légy a földön!” Isten nem tesz erőszakkal senkit sem bujdosóvá és vándorlóvá, még a gyilkost sem! Ő csak figyelmezteti, hogy az lesz a Földön, ezért helyesen mondja az eredeti görög Biblia: „Bujdosó leszel a földön!”

A bujdosást, vándorlást a spiritizmus magyarázza meg világosan. Ugyanis amikor a szellemvilágban a gyilkos szellemét üldözni kezdi a meggyilkoltnak a szelleme, akkor az lekívánkozik a Földre, és egy emberi testbe bújik, azaz leszületik. Vándorlóvá pedig akként lesz a szellem a Földön, hogy jóvátétel céljából, testet öltésből testöltésbe vándorol. Káin életében tehát benne van az újraszületés, a reinkarnáció!

Most pedig foglalkozzunk Káinnak, vagyis az anyagias embernek ama feleletével, amelyet ad az Istennek, pontosabban annak a magasabb szellemnek, amely a lelkiismeret hangjában felelősségre vonja őt akkor, ha elpusztította felebarátja életét, vagy csak pusztulni is hagyta azt. Mert Káin ma mindenki, aki segíthetné az ő atyjafiát testileg és lelkileg, de mégis eltűri maga mellett az anyagi és a lelki nyomort dacára annak, hogy anyagilag és lelkileg is fölösleggel rendelkezik. Az első Káin kezével ölte meg Ábelt, a mai Káinok pedig az ő bűnös közönyükkel és önzésükkel ölik meg a nyomorgó, éhező Ábelek nagy tömegét.

Az emberi társadalom kezdet óta a Káinok és Ábelek csoportjából áll. A Káinok nem képesek belátni, hogy ők csak akkor lehetnek boldogok, ha az Ábelek is boldogok. A Káinok azon gondolkoznak, hogy feleslegüket mire használják fel még, az Ábelek pedig azon törik a fejüket, hogy az ínségükben miről mondjanak le még. Hogy a két csoport között nem lehet összhang, nem lehet harmónia, az természetes. Mert az egyik csoportnál uralkodik a bűnös közöny és önzés, a másikon pedig a még bűnösebb gyűlölet. E két csoportnak, a Káinoknak és Ábeleknek egymással szemben való bűnös viselkedése szüli a szociális problémát. Ezt a szociális problémát semmiféle politikai programmal, sem szervezkedéssel megoldani, megszüntetni nem lehet. Ennek a problémának az egyedüli orvossága a több szeretet. Több szeretet a fölösleggel rendelkezőknél, és több szeretet a hiányban szenvedőknél!

Hogy Káin és Ábel első esete óta a Földön már maga a megtestesült Szeretet, a mi Urunk, Jézusunk is megjelent, az csak annyit változtatott a dolgok állásán, hogy a szeretet helyett vallások és gazdagon felékesített templomok keletkeztek, de az Istennek tulajdonképpeni templomai, a lelkek, bizony üresen maradtak a szeretettől, illetve telve vannak közönnyel és önzéssel.

Valahányszor egy gyilkos ütés következtében eltűnik egy Ábel, vagy a tömeges, bűnös közöny és önzés következtében tömegesem tűnnek el az Ábelek, mindannyiszor megszólal Káinnál a felelősségre vonó szellemi hang: „Hol van Ábel, a te atyádfia?” Káin pedig zavarában először azt mondja: „Nem tudom!” Azután pedig, hogy elhárítsa magától a felelősséget, kérdésben felel: „Avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” A mai Káin az ő bűnös közönyében a szegény és nyomorgó Ábelek gondozását a Jóistenre bízza, sőt imádkozik is értük, hogy a Jóisten segítse meg őket, de hogy ez az ő kötelessége volna akkor, amikor azt megtehetné, azt elismerni nem akarja.

Miután az Isten látja és hallja, hogy a mai Káinok újból, mindig csak azt mondják: „Avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?”, ezért utoljára figyelmezteti őket a spiritizmusban az Ő szellemgyermekei által a szeretetre, hogy cselekedjenek akképpen, amiképpen az Ő szent Fia mutatta nékik egykoron. Krisztus valamikor egyetlen személyben volt nálunk, de az Atya most azt akarja, hogy az Ő Fia most sok személyben, mindenkiben itt legyen. Ámen!

Budapest, 1932. 1. 28.