Ki teljesíti a kötelességét, rendeltetését?

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. A mi Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk azt mondta nekünk egykoron, és mondja most is: " Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem." (Máté 10,38; Márk 8,34; Lukács 9,23) Evvel annyit mondott, hogy mindenki teljesítse kötelességét azon a helyen, abban az időben, amely helyzetbe, és amely időbe az ok és okozat törvénye következtében jutott. Aki teljesíti a kötelességét mindennap, az megtalálja, felismeri és teljesíti rendeltetését. És megfordítva, aki felismeri rendeltetését, az teljesíti kötelességét mindennap!

A kötelességteljesítés szorosan összefügg a rendeltetéssel, sőt azt lehet mondani, hogy a kettő egy és ugyanaz. Aki a felismert kötelességét teljesíti, az teljesíti rendeltetését. Nincs hathatósabb eszköze az erkölcsi, a szellemi haladásnak, mint a kötelesség teljesítése. Haladásunk titka a felismert kötelességek pontos teljesítésében rejlik, mert ha valaki egy kis igénytelen helyen, híven teljesíti kötelességeit, akkor idővel egy fontosabb helyre vezéreltetik el és ott magasabb kötelességeket ismer fel, és ha azokat is tökéletesen elvégzi, ismét fontosabb helyre, ismét magasabb kötelességek közé jut. Így megy ez a haladás a végtelenségig, a végtelenségben azért, mert az ember, mint testet öltött szellem élete végtelen, örökkévaló.

Ez a testet öltött szellem az ő testet öltése előtt, már a Föld létezése előtt megszületett. (Jób 38,4.7.21) és élni fog örökkön-örökké. Amint nem kezdet ez a Föld, akképpen nem kezdet Adám és Éva. Hiszen a Biblia is kijelenti, hogy Adám és Éva előtt ez a Föld már lakott volt, már be volt népesítve országokkal, tartományokkal. Ezek egyike volt az a NÓD nevű tartomány, ahová a testvérgyilkos Káin ment lakni, és ahonnan feleséget is vett. Nódnak az eredetéről a Biblia már nem beszél, mert akkor már szellemteremtésről és szellembukásról is kellett volna beszélnie, amit már nem tudtunk volna elhordozni, hiszen az egyházak, a vallásaink még most sem tudják, és nem is akarják befogadni a szellem létezését. A gondolkozó és igazságkereső embereknek azonban teljesen elég, amikor a Biblia elismeri, hogy már Adám és Éva előtt, sokkal előbb, már egy csomó tartomány volt a Földön, és köztük volt az a Nód nevű tartomány is. A Bibliának ez a kijelentése az a híres arkhimédészi pont, amelyre támaszkodva kimozdíthatjuk, ledönthetjük az emberteremtés meséjét, és az eredendő bűn téves dogmáját, amely már több mint 19 század óta rombol.

Hiszen világos, ha már Ádám és Éva előtt egy csomó lakott tartomány volt e Földön, akkor nem volt szükség arra, hogy az Isten még külön a porból egy emberpárt teremtsen. Az emberiség bűne tehát nem a Földön kezdődik, hanem ott, ahol Jób bűne, a Föld megteremtése előtt. (Jób 38,4.7.21) Tehát Nód népe már jóval előbb itt volt Ádám és Éva előtt, és nem itt keletkezett, nem itt született, hanem itt csak testbe öltöztetett!

Ha tehát az ember már a Föld megteremtése előtt megszületett, mint földi test nélküli szellem, és örök élete van, mint Jézus mondja, és nem e Földön van örök élete, mint látjuk, akkor világos, hogy az ember rendeltetése nem a Földön kezdődik és végződik. A tisztán megteremtett szellemeknek eredetileg nem az volt a rendeltetésük, hogy ide jöjjenek a nehéz földi testbe mesterségeket tanulni, ipart, kereskedelmet űzni, hogy az egyikből suszter, a másikból meg ügyvéd legyen, vagy pedig az egyik paraszt, a másik egy világi vagy egyházi fejedelem legyen. Azért, mert mi ebben a hitben élünk, azért van, hogy valamennyi suszter és ügyvéd, és minden paraszt és minden fejedelem azt tekinti egyedüli rendeltetésének, hogy a földi életét akként rendezze be, hogy az a földi gondoktól mentes, és örömökkel teljes legyen.

Lehet-e az örökkévaló szellemnek ilyen rendeltetése? Ugye milyen nevetséges a mi gondolkozásunk? A földi testbe öltözött szellemnek a valódi és tulajdonképpeni rendeltetése csak az lehet, hogy az anyagon győzedelmeskedve kiemelkedjen a Föld légköréből egy fokkal magasabbra a Teremtőjéhez. Csakhogy a szellem az ő lelkével nehezen ébredezik az anyag álmából, mert ez az ébredezés kellemetlen, mert az embernek el kell hagynia az anyagiasság melegágyát és fel kell emelni és ledobni az anyagiasság meleg párnáit.

A régi környezettől és kötelességektől, a megszokott élettől való elválás persze fájdalmas, ezért csak lassan, fokozatosan történhet meg, nemzedékről nemzedékre, de meg kell történnie. Az embernek már itt e Földön szellemi életet kell élnie. Ez a szellemi élet pedig nem más, mint a Krisztus alázatos szeretetében és tudatos hitében való élet. Ez minden testbe öltözött szellemnek a legmagasabb földi rendeltetése. Ez akkor tekinthető megvalósultnak, amikor már az anyagtól való lemondás megszűnik áldozat lenni, és ami eddig áldozat volt, az már a legnagyobb lelki örömöt idézi elő. Boldognak mondható tehát az az ember, akinek a lemondás nem áldozat, hanem a legnagyobb öröm!

Ebbe az örömbe, ebbe a lelki állapotba akkor jut el az ember, ha már, mint gyermek egyedüli kötelességének a tanulást tartja, ha a szüleinek, gondozóinak, ahol csak lehet, segít. Ha nekik, ahol csak lehet, még a kicsinységekben is szívességeket tesz parancsszó nélkül is, ha alázatosan meghajlik szüleinek és nevelőinek szigora előtt. Ha nem így viselkedik, elhibázza egész földi életét. Ha pedig ezt megcselekszi, akkor megnyílik előtte egy neki megfelelő kenyérkereső pálya. Ha a pályáján életunt arccal, kényszeredetten, muszájból, savanyúan végzi kötelességeit, ismét elhibázza életét. De ha itt örömmel, tökéletesen igyekszik elvégezni kötelességeit, ha örömmel és ambícióval, szeretettel küzd az akadályokkal, amelyek a pályáján adódnak, akkor egy oly függetlenséget küzd ki magának az anyagvilággal szemben, amely függetlenségben áldásosán dolgozhat az ÚR szőlőjében, vagyis szeretetben, alázatban, hitben és a szellemi világ felismerésében.

Ha ettől a legnagyobbtól visszaretten, visszahúzódik, akkor ismét elhibázza életét. De, ha nem törődve a gúnnyal, a lenézéssel, nem törődve a testvérei által okozott anyagi és lelki kárral és szenvedéssel, tökéletesen teljesíti felismert magasabb, legmagasabb földi kötelességeit, vagyis tökéletesen szeret, akkor mondhatja ő is, hogy: „ELVÉGEZTETETT!” Odaát pedig az ÚR szemtől szembe azt fogj neki mondani, hogy: „Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután, menj be a te uradnak örömébe.” (Máté 25,21)

Budapest, 1935. 3. 7.