Mi az ember?

Hogy mi az ember, azt nem tudja a legtöbb ember, mert mikor elkezd kutatni az ő lénye, létezése és eredete után, akkor gőgjében úgy viselkedik, mint egy csiga. Egy csiga ugyanis az elindulásának irányába nyújtja ki a szarvait, tapogató eszközét, és ha az útjában az ő tapogató eszköze tárgyba, kőbe, fába, növénybe ütközik, attól nem retten vissza, de ha élőlényt érint meg, akkor egyből visszahúzza, irányától eltér, sőt vissza is húzódik a saját maga építette házába.

Így tesz a gőgös ember is. Mikor elindul, hogy kutassa mibenlétét, létének értelmet és eredetét, vakságában és tudatlanságában szintén kinyújtja az ő értelmét az ismeretlenbe, miként a csiga és addig halad kinyújtott értelmével a megkezdett irányban, amíg kutatásában csak a természet tárgyaival találkozik. De, amint egy élő Istenbe ütközik az ő értelme, akkor rögtön behúzza azt, irányától eltér sőt, ha maga az élő Isten érinti meg, akkor visszahúzódik a saját maga által felépített tudományos elméletébe azért, hogy jaj, valahogy ne kelljen evvel az élő Istennel szemben felelősséget, szeretetet, kötelezettséget vállalni.

Azért fogadja el a világ bölcse azt, hogy a majomtól szármázik, mert a majommal szemben nincs kötelezve szeretetre, alázatra, nem felelős cselekedeteiért. A majmot nem kell komolyan venni, azt kigúnyolhatja, avval szórakozhat, sőt azt büntetlenül agyon is ütheti. Ezért fázik az ember az Istentől a tudományban. A vallásban pedig, hol el kell ismerni, megtesz mindent ennek az Istennek az anyagban. Épít Neki díszes templomot, prédikációt hallgat, imádkozik, énekel, adót fizet, adakozik, sőt az egyház körüli munkálatoknak áldozza életét, de megtagadja a szeretetet!

Az embernek ez a mérhetetlen gőgje nagyon sokat mond a kereső léleknek, nagyon megkönnyíti a kutatását, mert azt mondja: Ha van egy örökkévaló, bölcs Isten és van egy születésétől fogva gőgös, szeretni nem akaró ember, akkor ebből az következik, hogy ez az ember, vagyis én, nem evvel a földi élettel kezdtem létezni, mert lehetetlen, hogy a bölcs Isten olyan lényeket, embereket teremtsen, akik már a teremtésük pillanatától kezdve mindjárt, amint öntudatra jutnak, azonnal teli legyenek gőggel, gyűlölettel. Az örökkévaló bölcsesség csak szerető, alázatos lényeket teremthet az Ő képmására. Azok csak később lehetnek rosszak. Miután pedig az ember születésétől fogva rossz, tehát jó csak valamikor régen a születése előtt lehetett. Ugyancsak rossz volt már a földi születése előtt is, ide tehát csak javulni jött több, kevesebb életben.

A józan, logikus gondolkodással íme, bent vagyunk a spiritizmusban, amely megmondja nekünk MI AZ EMBER, MIÉRT VAN AZ EMBER? De világosabban, mint a vallás, mert a vallás azt mondja, hogy az ember egy test, melynek lelke van. A spiritizmus pedig azt mondja, hogy az ember egy szellem, melynek teste van. A vallás azt mondja, hogy az emberi testben levő lélek a születésnél kezd létezni. A spiritizmus azt mondja, hogy az emberi testben levő szellem létezett már mielőtt ez a Föld létezett volna és hivatkozik a Bibliára, ahol az Úr azt mondja: „Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!” (Jób 38,4) „Hiszen már akkor megszülettél, napjaidnak száma nagy!” (Jób 38,21) Vagyis, amikor a Föld, a por nem is létezett. „És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.” (Mózes I. 3,21) Vagyis csinált az embernek porhüvelyt, bőrruhát, bűnbeesése után. A vallás azt mondja, ha az ember meghal, vár az utolsó feltámadásra, ítéletre. A spiritizmus azt mondja, hogy a test halála után az ember újra visszatér egy új földi életbe és hivatkozik a Bibliára, ahol a zsoltáríró Dávid azt mondja az Úrnak: „Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!” (Zsoltárok 90,3) Vagyis te, aki az embereket meg hagyod halni és mondod, jöjjetek ismét vissza embernek fiai megjavulni, mert még nem mehettek az ítéletre egy földi élet után. Hiszen világos, hogy egy földi élet után még nem tarthat ítéletet az örökkévaló bölcsesség!

A spiritizmus szerint az ember hármas lény: SZELLEM, LÉLEK és TEST! A SZELLEM az ember tulajdonképpeni lénye, a végtelen SZERETETNEK egy paránya. A szellemben, mint Isteni szikrában nincs semmi testiség! A kiválásnál, illetve a teremtésnél a SZELLEMET a saját kisugárzása, kisugárzó fénye, mely a legfinomabb anyag, burokszerűen körülvette őt. Ez a végtelen finomságú, anyagszerű burok, a LÉLEK! A LÉLEK az, amely a szellemet egyénné teszi, ami alakot ad neki, hogy magát a szellemvilágban észrevehetővé tegye. Az Isten, mint legmagasabb egyén sem anyagnélküli. Hiszen Ő belőle árad az ősanyag, máskeppen az úgynevezett ŐSFÉNY, amely minden láthatatlan és látható anyagnak a forrása, tömörülése. Az ŐSFÉNY AZ ISTEN LELKE! „És az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” (Mózes I. 1,2) Miután Ő kezdet és vég nélküli, ezért nem tudják ŐT felfogni az Ő teremtményei.

A lélek tehát nem más, mint a SZELLEMNEK a saját kisugárzása, amelynek a színe, színárnyalata folyton változik, amint halad az ő fejlődése. Minél több a szellemben a szeretet, annál fényesebb, világosabb a kisugárzása, LELKE, és minél kevesebb benne a szeretet, annál sötétebb a lelke. Ezért is találó, ahogy nálunk mondják: „Sötét lelkű ember.” A lélek tehát a szellemtől soha el nem választható, örök egységet képez vele!

Miután a lelket a szellem élteti, azért neveztetik az élő léleknek (Mózes I. 1,30 és 2,7), és mivel úgy a szellem, valamint a lélek is az Atya teremtménye, azért nevezi Jézus a lelket „Atyánkfiának!” (Máté 18,15) A lélek az összes jó és rossz tulajdonságainknak, a bűnre, vétkezésre csábító gondolatainknak a hordozója is, azért mondja Jézus azt, hogy ez az atyafi vétkezhetik ellenünk. (Máté 18,15) A szellem bukásában a Földre érve, a lelken kívül még testet is kapott, hogy itt a testi világban megnyilatkozhasson, és a nehéz anyagban javuljon.

A tiszta szellemek, elsődök bukása nem az állati szenvedély, nem az érzékiség által történt, hanem kizárólag a gőg által, mert az elsődök idejében, a tiszta fluidokban még érzékiség nem volt. A tiszta szellemek, elsődök bukása, vagyis a mi bukásunk akképp állt elő, hogy belénk lopódzott a gőg, és mi aztán gőgünkben ide jutottunk erre a Földre, és itt testet öltöttünk, emberekké lettünk. Az emberré levés kétféleképpen történt, amint azt a Biblia is leírja. Vagyis a bukott szellemek egy része abban az időben, amikor a Földön még sem állat, sem növény nem vala, leszállott a Földre és a tiszta szellemek, az úgynevezett „Isten fiai” (Mózes I. 6,2 és 4) formáltak a részükre pillanatok alatt teljesen kifejlett, emberi testeket, amelyekbe ők belehúzódtak. A bukott szellemek ama része, melynek bukása mélyebb volt, a földi fluidokba, kőzetekbe jutott, ahonnan azóta folyton az ásvány, növény és állatvilágon át ébredezve, az emberi testben ébred teljes öntudatra. Hogy a bukott szellemek itt kétféle módon lesznek emberré, arról szól a Biblia is. Azért van a Bibliában két teremtési, illetve felébresztési történet. Vagyis kétféle emberré levés. (Mózes I. 1. és 2. rész)

Budapest, 1931.3. 18.