Miképp van Jézus velünk? Miért nem látható többé Jézus?

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. A mi Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk azt mondta egykoron és azt mondja most is: "Én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,20) Ő ezt nemcsak a tizenkét tanítványának mondja, hanem minden embernek, aki a Földön és a Földön kívül él, mint szellem. Ugyanis az emberek tulajdonképpen szellemek, akik itt a Földön testet öltöttek. Azok a szellemek, akik nem öltöttek testet, azok természetesen a Földön kívül élnek. Az a szó, hogy testbe öltözött szellem, tulajdonképpen még azt is mondja, hogy az Isten nem embereket, hanem szellemeket teremtett. Hogy a szellemek már jóval előbb, a Föld megteremtése előtt megszülettek, azt megírva találjuk Jób 38,4.7.21-ben. Természetes, hogy mikor a szellem a magára öltött földi testét ledobja, ismét tovább él a Földön kívül, miután már az előtt is élt, és miután örökkévaló!

Mivel Jézus Urunk ígérete a világ végezetéig szól, természetes, hogy Ő még azokkal a szellemekkel is együtt van, kik ledobták a földi testüket és eltávoztak más bolygókra. Az Ő személye betölti nemcsak ezt a Földet, nemcsak a Föld szféráit, hanem ezt az egész mindenséget. Az Atya tehát nemcsak ezt a Földet, de ezt a mindenséget is odaadta NEKI.

Kérdés most már, miképpen lehet Ő együtt ebben a mindenségben élő minden egyes szellemmel? Úgy, hogy az Ő személye betölti ezt az egész mindenséget akképpen, amiképpen a vízpára betölti az egész Földet, és a Föld légkörét. A levegőben levő vízpára igen finom anyag, de nagyon is durva anyag ahhoz a finom anyaghoz képest amely, mint Jézus teste betölti ezt a mindenséget. Jézus testének az anyaga, a SZERETETNEK a legfinomabb anyaga. És ugyancsak az Atya teste is a SZERETETNEK a legfinomabb anyaga. Tehát azért mondhatta Ő azt, hogy EGYEK VAGYUNK AZ ATYÁVAL! Amikor Ő azt mondja, hogy az Atya benne van, és Ő benne van az Atyában, akkor az annyit jelent, hogy az Ő teste, szeretetanyaga benne van az Atya testében, szeretetanyagában és megfordítva, az Atya teste, szeretetanyaga benne van az Ő testében, szeretetanyagában. Ez a kettő miután hasonló, egyfinomságú, tehát egymásban van és EGY! (János 10,30; 14,10-11) Az Atya benne van mindnyájunkban és minden szellem BENNE van, ezt mondja Pál apostol is. (Csel. 17,28) De, hogy valaki az Atyával egy, azt csak Jézus mondhatta! Miután az Atya a szellemvilágban is láthatatlan, akképp Jézus is láthatatlan a szellemvilágban, mert egyfinomságú az Ő szeretetanyaguk. Jézus csak egyszer lett láthatóvá. Az azóta történt, és az azután történő valamennyi Jézus látomás, mind csak reflexkép, visszfénye azoknak a képeknek, melyek 1935 éven át a mindenségben felfogva, őriztetnek, és csak amikor Ő szükségesnek találja, akkor újból bemutattatnak bizonyságul.

Jézus Urunk azonban elismeri, hogy az Atya nagyobb nálánál. (János 14,28) Ez annyit jelent, hogy az Atya méreteiben nagyobb nálánál, jobban mondva, méretek nélkül való. Emberi szóval, az igazságot csak megközelítőleg fejezhetjük ki. Jézus Urunk betölti ezt a mindenséget, mert ezt az Atya NEKI adta, az Atya pedig betölti a méretek nélküli végtelenséget. Az általa teremtett szellemek, legyenek azok bár a legtisztábbak, legmagasabbak, már korlátozva vannak, mert az Ő testük, szeretetanyaguk már csak egy bizonyos határig terjed, például egy naprendszer keretén belül. Ebben a keretben ők nem ismernek tért, mert teljesen betöltik ezt a teret. Nem ismernek időt, mert ők csak egy állandó jelenben élnek, mert állandóan látják a múltat és jövendőt. Ahol pedig csak egy állandó, örömteljes jelen van, ott idő nincsen! Erről bizonyságot kapunk mi is, ha elfelejtjük a múltat és nem rágódunk rajta, ha a jövőt teljesen az Atya kezébe tesszük, hogy legyen meg az Ő akarata, és ha a jelenben mindennek örvendeni tudunk már. Ekkor mi is legyőztük az időt. Tegyük meg! Érdemes!

Idő, a súlyos idő csak ott van, ahol van még egy fajdalmát okozó múlt, és egy aggodalmat keltő jövő. Hiszen ezt mindnyájan érezzük még. Azért van szükségünk a folytonos fejlődésre, változásra, hogy ez velünk ne legyen! A folytonos fejlődésnek, változásnak eredménye az, hogy mi mások voltunk tegnap, mások vagyunk ma, és mások leszünk holnap, amíg a mi szeretetünk, szeretetanyagunk nem lesz olyan, mint a mi Urunk, Jézusunké, illetve a mi Atyánké, amíg nem leszünk tökéletesek, mint a mi Atyánk tökéletes! (Máté 5,48) Hogy Jézus Urunk ebben a tökéletes állapotban van már, ezt elismeri Pál apostol is, amikor kijelenti, hogy: „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsidók 13,8), tehát Ő már nem változik.

Amikor egy szellem, ebbe az állapotba elérkezik, akkor ez nem jelent megállást, hanem jelenti az ő tulajdonképpeni örökkévaló rendeltetésének a kezdetét, és személyének térfoglalását, növekedését, mert minden munka elvégzése után többel bízatik meg. (Máté 25,21) Minden szellemnek ebbe az állapotba kell jutni, vagyis KRISZTUSSÁ kell lennie, mert az Atya minden gyermekének egyforma rendeltetést tűzött ki. Az Atya nem személyválogató. (Róm. 2,11)

Amikor egy szellem elérkezik a Krisztusi állapotba, amikor már egy egész naprendszert, egy-egy mindenséget tölt be és kormányoz, akkor már nincsen látható személyisége, nincs semmiféle látható alakja. Ez az állapot megfelel a Budha által hirdetett nirvánának, amely jelenti a személyiség megszűnését. Csakhogy a Buddhisták tévesen értelmezik a személyiség megszűnését. A szellem, mint külön egyéniség nem szűnik meg, csak a látható, bizonyos alakkal bíró személye szűnik meg. Ilyenkor már nincs látható alakhoz kötve. Hogy a szellem megmarad örökké, mint különálló egyéniség, azt megerősíti Jézus Urunk is mikor azt mondja: „Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” (János 5,26)

Miután a Krisztusi fokozatot elért szellem mindenkié, illetve rendelkezésére áll egyformán és minden pillanatban mindazon szellemeknek, kik az általa betöltött mindenségben élnek, tehát lehetetlen, hogy a szellemek között látható szellemalakban tartózkodjék, mert akkor csak azoknak okozna örömöt, akik látnák ŐT maguk mellett. Ugyancsak lehetetlen, hogy az Ő birodalmában, mint egy óriási szellemalak mutassa magát, mert evvel a jelenlétével zavarná milliárdnyi testvéreit az ő munkálkodásukban. Azért mondta Ő a tanítványainak elmenetele előtt, hogy: „Jobb néktek, hogy én elmenjek.” (János 16,7) Ha tudjuk azt, hogy mindnyájunknak ide kell fejlődnünk, hogy még látható szellemalakunk se legyen, akkor egész jogosan kérdezhetjük, hogy mi szükség van a test feltámadására? De bizonnyal az anyaghoz ragaszkodóknak kell ez a tanítás. Semmi sincs ok és cél nélkül.

Jézust tehát csak megérezni lehet, hogy miképpen ahhoz szavaink nincsenek, de körülbelül ekképpen. Például érzünk valami kimondhatatlanul jó érzést, megfelejtkezünk mindenről, mintha csak egy új életben volnánk, hallunk egy csodás szép zenét, gyönyörű szép virágerdő vesz körül, annak az illata betölt mindent, és csodálatos ragyogó fény van körülöttünk. Ebben az állapotban elfelejtkezünk mindenről. Mi nem tudjuk honnan jött ez, mi légyen ez, de nagyon jó érzés volt. Ez az érzés az Ő kiáradó szeretete. Ez az érzés jelenti, hogy Ő eljött hozzánk, velünk van. Így érzik ŐT a szellemvilágban, és így érezhetjük ŐT mi emberek is, ha nincs más vágyunk, csak jónak lenni! Ha mi nem érezzük az Ő jelenlétét, akkor ez a mi bűnünk, mert elzárjuk magunkat ELŐLE a mi gőgünkkel, gyűlöletünkkel, hitetlenségünkkel!

Most még felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy mikor Jézus Urunk a Földön testet öltött, hogy nem hiányzott-e Ő az Ő mindenségéből? Nem! Ő éppen úgy nem hiányzott ebből a mindenségből, amikor a Földön emberhez hasonló alakban járt, amiképp nem hiányzik semmi a levegő vízpáráiból, ha azokból a mindenség valamely pontján egy vízcsepp képződik és kiválik. És amiként a vízpárából kivált vízcseppben benne van a vízpáráknak teljes lénye, minden tulajdonsága, akképp a Földön akkoron élő, anyagi szemmel érzékelhető Jézusban is benne volt annak a mindenséget betöltő, kozmikus Jézusnak a teljes lénye, teljes szeretete, és az óriási hatalmából egy nekünk való csepp. Ő tudott volna nagyobbat is cselekedni és mi is fogunk tudni! (János 14,12)

Budapest, 1935. 4. 4.