Szellempélda – A kereső útja 3. rész

Keres, kutat eredménytelenül, és amikor elhagyja az eddigi utakat és elméleteket, meglátja a szellemet.

Az előzőekben mondottuk, hogy elküldte az övéit, hogy azok a vándor nélkül vissza ne térjenek az ő hajlékába. Ők mentek mindenfelé, ahol út vagyon, ahol járni lehet. Elhagyták az egyik várost a másik után, de nem találtak senkit, aki azon időben, abban a városban járt volna. Mikor elfáradtak, leültek és tanakodtak, hogy mit cselekedjenek. Mondá az egyik testvér: Mi nem találtuk meg, menjünk vissza, talán azok, akik más úton jártak megtalálták már, és haza kísérték, és mi hiába fáradozunk. De ekképp valának a 2., 3., 4., 5., 6. és 7. úton járók is. Mindnyájan visszaindultak, de kívül a városon még találkoztak és tanakodtak, hogy mit cselekedjenek, mit szóljanak az ő uruknak, hogy őt kielégítve, őket bántódás ne érje.

Miközben tanakodtak látták, hogy egy fáradt vándor jön feléjük. Mondá közülük egy: Íme, nézzétek, ha jól látom, ott egy vándor, menjünk elébe, bizonnyal ő lesz az, mert neki lassú járása vagyon. Mikor odaértek, köszönték egymást: Béke veled! Békesség szálljon rátok! És kérdék őt: Testvérem, nem te valál abban a városban, 12 óra előtt, aki bekopogott egy háznak az ajtaján, amely bár nem nyílt ki a kopogásodra, de a te szódat meghallotta a hajlék ura, és mire kinyitotta az ajtót, te már nem valál ott. Ő kerestet téged általunk és meghagyta, hogy nélküled vissza ne térjünk. Mondá a vándor: Én nem tudom, mert az utaknak a végtelen sokaságát járom a hozzám hasonlókkal, és sok hajlékba bekopogtatok, és így nem emlékszem, hogy ott is voltam-e. Sok városba vagyon az én utam, és amikor elfáradok, leülök a pusztában és elalszom. Álmomból felébredve, felfrissülve, nem tudom merre jártam, de ha megmondjátok, hogy mit akart a ti uratok és mit mondtam én neki, akkor arról az üzenetről meg tudom mondani, hogy én voltam-e azon üzenet átadója, vagy egy hozzám hasonló társam.

Ők mondák néki: Mi nem tudjuk azt, de majd ő megmondja, hogy mit akar, és akkor mi visszatérhetünk, nekünk pedig meglészen a mi nyugságunk és mindenünk, és nem lészen bántódásunk. Tedd meg a kedvünkért, hogy velünk jössz, és mi ellátunk mindennel, hogy ne kelljen az országútnak a porát járnod városról városra. Mondá a vándor: Miféle kincset adhattok ti nekem, hisz ti éppoly szegények vagytok, mint én. Az a kincs, amelyet nekem akartok adni, amelyre azt mondjátok, hogy az a tiétek, az nem a tiétek, de azé, akit körülvesztek, akivel vagytok. Az annak adatott és arra bízatott, hogy e kincsre vigyázzon, hogy azt el ne hagyja, hogy az el ne veszítse a fényét. Ha pedig nektek is van kincsetek, akkor bizonnyal tőle vettétek, és az nem a tiétek. Ám jó, én elmegyek veletek hozzá kincs nélkül is, mert nekem vagyon egy kincsem, amely engem vezet és visz, amelyet ti nem láttok, és nem látják sokan. Ez a kincs rám bízatott, azért hogy széjjelosszam mindenfelé, amerre járok, és én tudom, hogy e kincset sokan elfogadják tőlem. Jöjjetek velem, fáradtságom már elmúlt. Én veletek megyek, bár tudom, hogy nem engem kerestek, hanem azt, aki már messze van.

Mikor visszaértek, ők örömmel mondák a ház urának: Íme, találtunk az úton egy vándort, csak ő lehet, mert mást nem láttunk. A ház ura örömmel kérdé: Te voltál az én ajtómnál? Mondá a vándor: Nem! De van egy hozzám hasonló, akit küldött AZ, AKI engem is küldött. Mondá a ház ura: Én ezt sem értem meg, de én többet akarok megérteni. Én tudni akarom azt, hogy honnan jöttél, hová mész, és mi célja volt a te szódnak, vagy mi célja volt velem ANNAK, AKI veled van, AKI téged is küldött.

Mondá a vándor: Az én célom nem az én célom, hanem AZÉ, AKI küldött. Az, aki küldetett hozzád, és aki nálad volt az Ő üzenetével, az azért küldetett, hogy néked meglegyen az, amit kerestél, amit nem találtál, és amit megtalálni nem fogsz, amíg nem érzed, meg nem érted azokat a szókat, amik adattak. Amíg ez meg nem lészen, addig nem lészen meg az, amit keresel, nem lészen meg a te legnagyobb kincsed, a te nyugságod. És amikor a vándor ezt mondta, egyszerre elsötétedett, ő pedig eltűnt újból, és amikor kivilágosodott előttük, a vándor már nem vala sehol.

MAGYARÁZAT: A kereső ember tehát elküldé az övéit, az ő kereső gondolatait, hogy azok a hang mibenlétének a megfejtése nélkül vissza ne térjenek az ő hajlékába, az ő szellemtagadáson felépült vallásos elgondolásába. Egyszóval, erősen gondolkozott! A gondolatai elmentek minden útra, irányba, minden városba, elméletbe, mindenhová, amerre a kereső emberek gondolatai járnak. Bejártak minden elgondolást, elméletet, teóriát, név szerint hetet, de egyiken se találták meg a rejtélyes hangot, csak amikor mindenhonnan visszavonultak, és tanácstalanul pihentek, akkor bukkant fel előttük a cselekvő szellem, és ők örömmel üdvözölték a békesség jelszavával, és az is őket.

A szellem fáradt volt azért, mert bejárta már az egész világot, minden elméletet, elgondolást, és azért lassú a járása, mert csak lassan tud tért hódítani a hitetlen lelkekben. Azok nem nyílnak ki előtte. Amikor a kiküldött kereső gondolataink a végtelenségben eljutnak egy szellemhez, akkor az a színekből, rezgésekből megérzi, hogy azok azt kérdik tőle: Te vagy az, akit keresünk? Te voltál annál a léleknél, aki küldött bennünket, és akihez szóltál a 12 órában, vagyis akkor, amikor az már majdnem elmerült az ő vakhitében? Ő nem nyitotta ki előtted a hitnek a kapuját, de azért meghallotta a hangodat, és most nyugtalan, keres és kutat. Te voltál az? Jöjj velünk ehhez a lélekhez, az ő hajlékába, az ő elgondolásába!

Hogy a kereső gondolatok, a lélekből kisugárzó színek, rezgések eljutnak egy szellemhez, és azt magukhoz vonzzák és hívják a lélekhez, az egy törvény a láthatatlan mindenségben, mert a gondolatok cselekvő erők. A gondolatok cselekvése, beszéde a szellemmel a kereső lélek tudtán kívül történik, és a láthatatlan szellemvilágban játszódik le. Erről a kereső léleknek tudomása nincsen. Hogy a szellem nem tudja, hogy ő volt-e annál a léleknél vagy egy másik társa, az azért van, mert a szellemek sokfelé járnak, és az Úr Jézus üzeneteit hozzák-viszik, tehát nem a magukét adják. Amikor a szellem egy felfrissítő, erőt adó álomról beszél, akkor az alatt a szellem pihenési idejét kell érteni a szellemvilágban.

Amikor a kereső gondolatok a szellemnek kincset ígérnek, az annyit jelent, hogy a szellem meglátja az azokban levő világi tudást és szeretet, és tudja, hogy ha velük megy, akkor az, az övé is lesz. De ő előtte ez mind semmi, ezért mondja nekik: Ti éppoly szegények vagytok, mint én, mert a világi tudás, mely veletek van, az egyáltalán nem kincs, a bennetek levő szeretet pedig a gazdátoké, az arra bízatott, hogy ő vigyázzon rá, hogy az fényes legyen. De én veletek megyek e nélkül is, mert nekem van egy kincsem, amely engem visz és vezet, ez az én hitem.

A szellemnek a megérkezését, kapcsolódását megérzi a kereső lélek, mert a gondolatai azt mondják neki: Íme, itt van! Amikor a lélek kérdi: Te voltál nálam? Akkor a szellem azt mondja: Nem, de volt a mi Urunk, Jézusunknak egy más kiküldöttje. A hitetlen lélek nem érti a választ, mert nem hisz Jézusban, mint egy létező legnagyobb teremtett szellemben, mert a vallás nem így beszél Jézusról. A vallástanításból Jézust megérteni nem lehet. Természetes, hogy a szellem válasza után, a lélek előtt értelmetlen, sötét lesz minden. Ebben a sötétségben ismét eltűnik, elvész a szellem a lélek elől, és az ő gondolatai elől. A sugalmazó szellem nem lehet a lélekkel és az ő gondolataival akkor, ha azt újból körülveszi az a világosság, amit a világi tudás ad.

A szellem csak akkor jöhet vissza újból a lélekhez, ha az újból elküldi utána az ő kereső gondolatait, és ez a kereső lélek újból el is küldte az ő kereső gondolatait az eltávozott szellem után. Szemünk előtt van tehát most a kereső lélek három állapota. 1. A lélek elmegy vakhittel a valláshoz, de Jézus szellemi küldötte felrázza a vakhitéből, azonban a lélek nem fogadja be. 2. Az elküldött kereső gondolatok ismét elhozzák a szellemet, de a meg nem értés és a világi tudás világosságában az ismét elvész, eltűnik előlünk. 3. A kereső lélek az ő nyugtalanságában újból kiküldi az ő kereső gondolatait és azok újból elhozzák Jézus Urunk szellemi küldöttét, és az most harmadszorra nálunk marad, amint a befejező részből látni fogjuk.

Budapest, 1933. 6. 15.

Köszönetnyilvánítás!

Szeretnék köszönetet mondani valamennyi szellemi lénynek, akik odaátról segítettek nekem az életem során, akár szellemi üzenetekkel vagy bármilyen egyéb módon. Külön szeretném megköszönni a sok szellemi segítséget és üzenetet a Nagymamám és Nagypapám szellemének, az Angyaloknak és az Őrangyalomnak is. Tudom, nem vagyok egy egyszerű eset, ezért külön hálás vagyok, hogy ennek ellenére foglalkoztok velem.

Köszönöm!