Személyiségváltozás a spiritizmusban

Mielőtt a személyiségváltozással foglalkoznánk, próbáljuk előbb megtudni mi a személyiség. A személyiség egy öntudat, mely gondolatokat küld és elfogad, és akarata, értelme van. Más szóval, mélyebb értelemben a személyiség egy szellem, amely rezgéseket küld és elfogad, és akarata, értelme van. Más szóval, még mélyebb értelemben a személyiség egy isteni szikra, mely szeretetet küld és elfogad, és akarata, értelme van.

Tovább, mélyebben már nem mehetünk, mert tovább már nincsenek szavak, csak rezgések, színek és érzések. Vagyis az anyagon túli állapotban, az úgynevezett szellemvilágban, ahol a személyiség mibenlétét még mélyebben lehetne meghatározni, ott nem szavak, hanem rezgések, színek és érzések beszélnek. A rezgések, színek és érzések a mi 6. világfokozatunktól kezdve egészen fel az első világfokozatig folyton finomodnak annyira, hogy mi ezekkel eljutunk a tudás, a megismerés és boldogság magaslatára, és ott azt fogjuk mondani: „Atyám, tudom, hogy az én személyiségem Tőled, Belőled való, de miután a Te személyiségednek a mibenlétét fel nem foghatom, így nem tudom felfogni az enyémet sem még itt sem.”

Tehát, hogy mi a személyiség magvának, tulajdonképpeni lényének a mibenléte az örök rejtély marad, mert annak a megfejtése egyenlő volna az Isten misztériumának, rejtélyének a megfejtésével. Ennek a lényegnek, ennek a magnak a megfejtésére azonban nekünk szükségünk nincsen, mert ez nem változik, ez tegnap, ma és örökké ugyanaz. Amint nincs két egyforma levél a fán, úgy nincs két egyforma személyiség sem, mert mindegyik személyiségnek saját külön egyéni jellege van, amely nem változik meg még a legmagasabb szeretetben, a legerősebb akaratban, és a legmagasabb értelemben sem, de a legmélyebb bukásban sem.

Ez az egyéni jelleg adja meg az illető szellemnek úgymond a nevét, amelynek saját külön színárnyalata van, és amely szerint ismeretes az Atya előtt. A szellem fejlettségi fokának, vagyis az ő fokozatának az elbukásban vagy az emelkedésben szintén saját színárnyalata van a vakító fehértől kezdve a legsötétebb feketéig. A sok közül csak néhányat említünk: Démon, Sátán, Ördög, Belzebub, Arkangyal, Angyal, Szeráf, Kerub stb.

Ami a személyiségnél változik, az a szeretet nagysága, az akarat erőssége és az értelem nagysága. Ezt a személyiségváltozást előidézheti a saját akaratom, vagy egy idegen akarat. A saját akaratból való változást ajánlja Pál apostol: „Változzatok el a ti elméteknek megújulása által.” (Róm. 12,2) és „Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint.” (Efez. 4,23)

A saját akaratból való változás azért ajánlatos, mert az örömmel, dicsőséggel, boldogsággal jár, ellenben a következmények ráhatása alatt történő változást szenvedések, fájdalmak kísérik. A változásnak a föltétlen szükségét mi belátjuk akkor, ha tudjuk, hogy ez a Földünk jelenleg a legutolsó világfokozatnak majdnem a legutolsó bolygója, a leganyagiasabb haza. Ezért ami rajta van, minden a legutolsó, a leganyagiasabb, tehát a személyiség is, és az ő vallása, hite is. Mindennek tehát változnia kell, mindez nem maradhat ma és örökké ugyanaz. Csak Jézus Krisztus az, Ki tegnap, ma és örökké ugyan az! (Zsidók 13,8)

Az ember személyiségének ezen a Földön okvetlen legalább, annyira meg kell változnia, hogy az ne legyen egy és ugyanaz fiatal korában és megismerésének öregkorában. Erre figyelmeztet bennünket a Szeretet Nagy Szelleme, Jézus (János 21,18): „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád, mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod.” Jézus ezeket a szavakat Simon Péternek mondja akkor, amikor távozik erről a Földről, mint alakban hozzánk hasonló volt szellem, hogy mi is még ebben az alakban, még ebben a földi életünkben változzunk meg.

Fiatal korunkban mi még felövezhetjük magunkat anyagot hajszoló célokkal, földi boldogságot akaró vágyainkkal, és mehetünk, ahová akarunk, mehetünk a gőgbe, gyűlöletbe, irigységbe, érzékiségbe, érzékenységbe. De ha megöregszünk az ismeretekben, akkor mindezeket már nem tehetjük meg, akkor ki kell nyújtanunk a kezünket a tökéletesség mintaképe felé, a Jézusnak nevezett Nagy Szellem felé, hogy Ő övezzen fel bennünket az Ő szeretetével, alázatával és hitével, és mennünk kell oda, ahová Ő visz bennünket, ahová nem akarunk menni, a személyiségváltozásba!

Aki a személyiségváltozást nem halasztja a jövő életre, annak minden elkövetkezendő élete könnyebb lesz, aki ellenben azt mondja, hogy ráérek a jövő életben is, annak minden elkövetkezendő élete nehezebb lesz! Pedig már a mostani is elég nehéz!

Már most csak azt kell tudnunk, hogy milyen összefüggés van a személyiségváltozás és a spiritizmus között, illetve milyen összefüggés van a mindennapi életben végbemenő lassú személyiség változások, és a spiritizmusban a médiumoknál előforduló hirtelen és rövid tartamú személyiségváltozások között? Amint mondottuk, semmi sincs ok és cél nélkül, tehát a spiritizmusban a transzmédiumoknál előforduló hirtelen, rövidtartamú személyiségváltozásoknak is oka és célja van.

Az ok az, hogy a mindennapi életben végbemenő személyiségváltozások ritkák és lassúak! A cél tehát az, hogy az gyakoribb és gyorsabb legyen. A spiritizmus eszközei, a médiumok, az Istennek eszközei, amelyeken keresztül az Isten beleavatkozik a mi mindennapi életünkbe az Ő szellemgyermekei által, hogy a mi lassú személyiségváltozásunk gyorsabb, gyakoriabb legyen. Mert veszedelmesen közeledik hozzánk az új ég és az új föld, hiszen csak a vak nem látja az idők jeleit, a rendszeresen, mindennap előforduló szerencsétlenségeket, katasztrófákat és az egyre növekedő nyomorúságot. Hát nem egészen más az élet ma, mint volt fiatal korunkban? Kellett akkor valakinek képviselői protekció ahhoz, hogy utcaseprő legyen?

Az Isten látja, hogy mi az Ő szolgáira, a papokra nem hallgatunk. Az Isten látja, hogy mi a papokban is, mint minden emberben csak a gyarlóságokat keressük, és ezeken akadunk meg, vagyis meglátjuk az ő szemükben a szálkát, de a miénkben nem látjuk a gerendát sem. Az Isten látja, hogy mi a vallásokban is csak a gyarló emberi rendelkezéseken akadunk meg, de nem akadunk meg azon a szereteten, amit minden vallás hirdet. Az Isten látja, hogy mi nem a saját személyiségünket akarjuk megváltoztatni, hanem meg akarjuk változtatni a papokat és a vallásokat. Reformálni akarunk mást, de nem magunkat!

Azért küldi az Isten most hozzánk a spiritizmusban az Ő szellemi gyermekeit, szolgáit, mert ezekben mi már nem tudjuk kifogásolni az emberi gyarlóságokat és nem foghatjuk rájuk, hogy azért prédikálnak, mert meg vannak fizetve. De mivel a szellemek beszédét, szavait csak a médiumok tudják átvenni, hogy mindenki hallja a szellemi szókat, ezért történik az a spiritizmusban, hogy a szellem helyet cserél a médium személyiségével, és ő beszél a médium által. Ez a prófétálás! „Mert akit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták.”(Sámuel I. 9,9)

A személyiségváltozást egy beszéd elmondásánál még le lehetne tagadni avval, hogy ez be van tanulva. Ezért a személyiségcsere nagyobb bizonyságára küldi Isten a tanítás befejezése után a szenvedő szellemeket, amikor a médium hangja, arckifejezése modora, viselkedése annyira megváltozik, hogy a személycserét letagadni nem lehet. Hogy evvel a bizonyságtétellel egyidejűleg mi hálaképen és köszönet gyanánt a szenvedő szellemtestvéreinket megtérítjük, segítünk rajtuk, és így Istennek tetsző szeretetmunkát végzünk, az is az Isten bölcsességére vall. Rossz következményekkel járó hálátlanság az, ha a kör csak tanítást akar, de szenvedőket nem fogad.

Végül szólnunk kell még a hosszabb tartamú és ártalmas személyiségváltozásokról, a megszállottságról. Ennek oka egy előző életnek a bűneiben van, és célja a kiegyenlítés, a jóvátétel, a megfizetés az utolsó fillérig!

Budapest, 1931. 2. 16.