Utazás az élet gyorsvonatán

Jézus Atyja a mi Atyánk, mi tehát testvérei vagyunk Neki és egymásnak. A mi Urunk, Jézusunk, a mi legnagyobb testvérünk kiküldte hetven tanítványát minden városba és helyre, és akkor többek közt azt is mondta nekik: „Az úton senkit ne köszöntsetek.” (Lukács 10,4) Világos, hogy Jézus nem tilthatta el tanítványait a köszöntéstől, amikor azok az úton találkoztak valakivel, bárkivel. Ezen parancs értelmére rájövünk akkor, ha az út alatt nem a városokat, falvakat összekötő utakat értjük, hanem a lelkeket összekötő szeretetnek az útját.

Ha mi az úton köszöntjük azt, aki velünk szembejön, ha kalapot emelünk előtte, ha meghajlunk előtte, és sok szerencsét kívánunk a továbbhaladásához az természetes, de nem volna természetes az, ha mi meghajolnánk azelőtt, ha kalapot emelnénk az előtt, és sok szerencsét kívánnánk annak, aki a szeretet útján jön velünk szemben, vagyis aki folyton a szeretet ellen vét és cselekszik. Miután mi önző, gyarló emberek ezt mégis megtesszük, térdet, fejet hajtunk a hatalmasok szeretetlensége előtt, köszöntjük őket, amikor ők a szeretet útján velünk szemben jönnek, azért figyelmeztet bennünket Jézus, hogy ezt ne tegyük, hanem bármily hatalmas is legyen az, aki a szeretet ellen vét, figyelmeztessük, hogy nem jó irányban halad, ha a szeretettel szemben halad az élet országútján.

Napjainkban már a gyorsvonat az egyik legközönségesebb közlekedési eszköz, így beszélhetünk már nemcsak az élet országútjáról, hanem az élet gyorsvonatáról is, amelyen szintén egymással szemben utaznak az emberek dacára annak, hogy egy fülkében vannak összezsúfolva. Sokan vannak, akik az élet gyorsvonatán ellentétes irányban utaznak, és nem veszik észre tévedésüket, és ha figyelmeztetik őket, akkor nem csodálkoznak rajta, hanem nyugodtan ülnek tovább egymással szemben. Ezek hasonlók például ama két jámbor utashoz, akik Győrben a vasúti állomáson felszálltak a Budapest-Bécsi gyorsvonatra. Az utolsó pillanatban rohantak be egy fülkébe és leültek egymással szemben. Amikor a gyorsvonat már elindult, akkor kérdi egyik a másiktól, hogy hová utazik maga? Amikor a jobb oldalon ülő kijelentette, hogy ő Budapestre utazik, a baloldalon ülő pedig azt mondta, hogy ő Bécsbe megy, akkor nem az jutott eszükbe, hogy az egyikük bizonyosan a rossz, ellentétes irányban megy, hanem csak csodálkozva felkiáltottak: „Istenem, hogy halad a technika!”, majd nyugodtan továbbutaztak.

Ha csak viccet látunk ebben a valóságban, akkor nevethetünk fölötte, de ha a viccben meglátjuk a valóságot, akkor bizony szomorúság fog el bennünket annál is inkább, mert mi valamennyien az élet gyorsvonatán utazunk, de a legtöbben az ellentétes irányban megyünk, és nem vesszük észre végzetes tévedésünket. Az emberek, a testet öltött szellemek az élet gyorsvonatán utaznak a Földnek elnevezett fülkében. Egy töredék utazik felfele, az örök boldogság felé, a sokaság pedig lefelé, a szenvedés felé. Akik a fülkében a jobboldalon ülnek vagyis, akik a Földön mindig csak jót gondolnak, jót mondanak, jót cselekszenek, azok, ha szenvednek is, de a boldogság felé utaznak, kik pedig a baloldalon ülnek, vagyis mindig csak rosszat gondolnak, rosszat mondanak, rosszat követnek el, vagy semmit sem tesznek, azok a boldogtalanságba rohannak dacára annak, hogy pillanatnyilag örvendeznek, mulatoznak. Ezek dacára annak, hogy ellentétes irányban utaznak az élet gyorsvonatán, eszükben sincs, hogy irányt változtassanak, mert úgy gondolják, jön a végállomás, a halál, aztán nincs tovább. Ebben a tévés hitben azok ringatják magukat az élet gyorsvonatán, akik azt mondják, hogy nincs lélek! Hogy a lélek csak levegő, csak semmi!

De mikor napjainkban azt látjuk, hogy még a levegő is egy cseppfolyóssá sűríthető finom anyag, akkor a lélekre se mondhatjuk, hogy az semmi. Annál is inkább, mert a lélek az, ami érez, érzékel, gondolkozik, ami lehet boldog vagy boldogtalan, és nem a test! Akik elismerik, hogy van lélek, azok lelki életet élnék, akik tagadják azok testi életet élnek. Ebbe a két csoportba tartoznak az élet gyorsvonatán utazók. Ebben a két csoportban vannak utasok, akiket nem látunk, és ők mégis mellettünk vannak az ő szeretetükkel, jóakaratukkal, jóságukkal. Például egy családban egymás mellett élik végig életüket a férj, a feleség, a gyermekek, a testvérek és mégis, ha nem érzik egymástól a szeretetet, akkor nem érzik, hogy egymás mellett volnának. És viszont lehet nekem egy jóakaratú nagybácsim, aki messze Amerikában él, akit nem látok, de mégis érzem az ő jóságos simogató kezét, a szeretetét, a támogatását. Tehát nem az a fő, hogy testileg legyen velem valaki, hanem lelkileg.

Vannak aztán az élet gyorsvonatán emberek, kik mind-mind más és más időben élnek. Legelőször is vannak nagyon sokan, akik még tagadják a lélek halhatatlanságát, ezek még a 214. év előtti években élnek, mert a 214. évben fogadták el a lélek halhatatlanságának a tanát. Vannak, kik még 1095-ben, a keresztes háborúk keletkezése idejében élnek, mert kereszttel a kezükben hadakoznak felebarátaik, testvéreik ellen. Aztán vannak, akik még az 1848. év előtti időkben, a jobbágyság idejében élnek, mert még most is ingyen szeretnék dolgoztatni a munkásaikat. Vannak tehát elmaradt utasok is az élet gyorsvonatán. Miután ők nem testileg, hanem lelkileg maradtak el, tehát nekünk az évszázadok és évezredek folyamán nem testileg, hanem lelkileg kell haladnunk. Újból csak látjuk, hogy fontosabb a lélek.

Ha tovább vizsgáljuk az utasokat az élet gyorsvonatán, észrevesszük, hogy változik az utasok kinézete is. Például a 60. állomáson egészen mások vagyunk, mint amikor húszéves korunkban, ifjan bohón felültünk az élet gyorsvonatára, elindultunk a megválasztott életpályánkon. Azóta nagy változáson mentünk át testileg és lelkileg is. A testi változás, például amikor elhízunk, megőszülünk, csak elkedvetlenít, de a lelki változásból már örömünk van, ha az élet viharain átmenve, megnyugszunk a megváltozhatatlanba, ha lelkünk megtelik békességgel, szeretettel mindenki iránt, ha tapasztalatokban gazdagabbak, bölcsebbek lettünk, ha rájövünk arra, hogy ha mi mást szeretünk, magunkat szeretjük, és ha másnak ártunk, magunknak ártunk. Ilyen átváltozás után, lelkünk megtelik boldogsággal. Tehát megint csak fontosabb a lelki változás.

Az élet gyorsvonatán utazva egy különös jelenséget láthatunk még. Az utasok dacára annak, hogy egy fülkében, a Földnek nevezett fülkében utaznak, mégis más-más helyen, sokszor a fülkén kívül vannak. Például amikor a férj és feleség egymás mellett ülnek egy asztalnál, akkor a feleség lehet a hetedik mennyországban, mert mindene megvan, mert a férje megszerez neki mindent, de ugyanakkor a férj lehet a pokolban, mert pokoli kínok gyötrik a lelkét amiatt, hogy a felesége dacára annak, hogy minden kényelméről gondoskodik, minden kívánságát teljesíti, mégsem érti meg őt, lelkileg nem az övé. Ugyanilyen lehet a helyzet az apa és fia között is. Az apa benne van a bánatban, a fia pedig a hideg közönyben. Dacára, hogy egy szobában vannak, lelkileg más-más helyen vannak. Tehát a fontos csak az, hogy hol vagyunk lelkileg és nem testileg!

Nézzük most végül az utasokat, ki milyen helyzetben van az élet gyorsvonatán. Az egyik ül, a másik fekszik, a harmadik a folyóson áll. Akik fekszenek, azok azt hiszik, hogy állnak, míg csak valaki meg nem rázza őket az ő fekhelyükön, de még akkor sem akarják elhinni, hogy ők fekszenek. Vagyis sokan vagyunk, akik azt hisszük, hogy állunk a szeretetben, alázatban, hitben, pedig fekszünk a gőgnek, gyűlöletnek, hitetlenségnek a posványában, amíg csak valaki alaposan fel nem ráz bennünket. És miután nem a testet, hanem a lelket keli felrázni, tehát újból látjuk, hogy lélek milyen fontos.

Ha most utalásunk közben önmagunkat figyeljük, akkor rájövünk, hogy nem a test veszi be magába a sok hasznos, tanulságos látnivalót, nem a test élvez, gazdagodik, hanem a lélek. Az élet gyorsvonatán sajnos az utasok egy nagy csoportja lélek nélkül, sőt a lélek ellen utazik. Nekik mondja Jézus Urunk: Ezeket ne köszöntsétek, térdet, fejet ne hajtsatok előttük, bármily hatalmasak is legyenek, de figyelmeztessétek őket, mert a téves utazás után újból utazniuk kell.

Budapest, 1935. 5. 2.